Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
fokot. így került sor az új instructio készítésének elrendelésére (1743. május 17-i rescriptum). 7 A rescriptumban említett instructiók készítése sokáig húzódott, s végül is csak tervezet készült el (1747-re). 8 Ha a Gubernium hatáskörének rendeződésére nem került is sor, az Erdélyben tartózkodó kancellár tisztének újból való betöltése meghozta az Erdélyi Udvari Kancellária és a Gubernium korábbi viszonyának legalizálását. Bethlen Miklós utóda a cancellarius provinciális címét nyerte, megkülönböztetésül az udvari kancellártól. Feladatköre össze sem volt hasonlítható az első kancelláréval. 9 A tisztség ilyen betöltése pedig egyértelmű volt az Erdélyi Udvari Kancellária annyit vitatott felsőbbsége elismerésével a Gubernium fölött. 1748-1770 Az udvar az 1750-es években kezdett erősebben érdeklődni a Gubernium működése iránt. Az első jelentősebb lépés az 1752. július 27-i rescriptum volt: az udvar kötelezte a Guberniumot, hogy saját ülés jegyzőkönyveit csakúgy, mint a királyi tábláét, terjessze föl az Erdélyi Udvari Kancelláriához, olyan gyakorlatot kezdve meg ezzel, amely a Gubernium megszűnéséig tartott, s amely a Gubernium működésének lehető teljes ellenőrzését jelentette. A Főkormányszék ugyan még 1760 táján is némi hanyagságot mutatott az ülésjegyzőkönyvek felterjesztésében, úgyhogy újból figyelmeztetni kellett erre a kötelességére, 10 Az 1754. február 2-i királyi rescriptum a Gubernium belső ügyvitelében kísérelt meg rendet teremteni. Az 1750-es évek elejének Guberniuma még nem volt rendszeresen működő központi kormányszerv. A tanácsosok törvényszüneti időszakokban birtokaikra vonultak el, keveset gondolva a közben fe'merülő fontos politikai vagy gazdasági ügyekkel. Az udvar egyelőre csak azt rendelte el, hogy a Gubernium szokásos székhelyén — amely 1747-ben állapodott meg (1790-ig) Szebenben — a törvényszünetek alatt is tartózkodjék felváltva három-négy tanácsos és egy titkár; ezek közt az elnökletet a gubernátor távollétében a rangban első tanácsos lássa el. A Guberniumnak kellett intézkednie arra nézve, hogy ezekben az időszakokban, szintén váltogatva, registrator és több cancellista is tartózkodjék a tanács mellett. Ezt az ügyködést classisokban való működésnek is nevezték. Még mindig a Substitutum Gubernium-megoldás tehát — ha ugyan már csak a feriák idejére is. Az udvar megkísérelte azt is, hogy a Guberniumon belül uralkodó munkamegosztást megjavítsa, munkára fogván a tanácsurakat is. Az addigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy az ügyek tényleges intézése, az érkezett irat feldolgozásától a referáláson át az elintézés megfogalmazásáig, a titkárokra maradt. Az 1754. február 2-i rendelet arra kötelezte a gubernátort, hogy „ad normám Dicasteriorum nostrorum aliorum Regnorum et provinciarum" a tanácsosok közt ossza ki az ügyek iratait, s a titkárokra az ügyek expeditiójának gondja maradjon. A rendelet a Gubernium bírói működésével is foglalkozott. Az a gyakorlatban kezdettől fogva folytatott bírói tevékenységet mint a legfelsőbb országos bírói szerv. Jogalapul az 1693-i instructiók szolgáltak erre, s ez a rendek támadásai sorát váltotta ki, ugyanúgy, mint az Erdélyi Udvari Kancellária bírói hatásköre, amelyet a rendek (az Erdélyi Udvari Kancelláriának felállításakor, 1694-ben adott instructiójukban) egyáltalán nem akartak elismerni. Ez azonban nem akadályozta meg a Főkormányszéket abban, hogy még a politikai és gazdasági ügyek intézését is késlekedtesse a peres ügyekkel való módfeletti foglalkozás miatt. A február 2-i rescriptum korlátozta ezt a bírói tevékenységet: a Gubernium csak azoknak a pereknek tárgyalását
