Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
A hatáskör csorbulása azzal kezdődött meg, hogy Rabutin 1703 őszén magához rendelte a Gubernium két legjelentékenyebb tagját, Bethlen Miklóst és Apor Istvánt (aki akkor az ország generálisa tisztét tölti be); aztán a Gubernium Szebenbe szorultakor lényegében arra korlátozta a Gubernium szerepét, hogy a főhadiparancsnoki rendeleteket továbbítsa az éppen labanc kézen levő törvényhatóságoknak. Ez az állapot (1705 utolsó egy—másfél hónapjától és 1706 első félesztendejétől, továbbá 1707/08 telétől eltekintve, amikor a Gubernium viszonylag önállóbban mozog) csak akkor szűnt meg, amikor a kurucok végleg elvesztették Erdélyt. A működési terület összeszorulása még korábban kezdődött. 1703 nyarán a határszéleken már mozgásban volt a parasztnép; a Partium a nyár végén már kuruc kézre került. S ha 1703 végén és 1704 elején Rákóczi még nem tudja is szilárdan kezében tartani Erdélyt, a felbolydult országban a Gubernium már kevés működési területtel rendelkezett: csak a császári katonaság által fedezett területeken (bár ott meg néhol a megyei labanc nemesség fejetlen intézkedései váltottak ki zűrzavart) gyakorolt hatalmat. A megyei tisztek maguk is a „biztos" várakba menekültek (amelyek aztán sorra adják meg magukat a kurucoknak). 1704 júniusában már közvetlenül Szeben alól, Űjegyház- és Szerdahelyszékből is követek mentek a gyulafehérvári kuruc országgyűlésre. Csak Zsibó után került ismét császári kézre Erdély, 1706 nyaráig. 1707 végén és 1708 elején ismét teljes volt a labanc uralom. 1708 végén Rákóczi újra elvesztette Erdélyt, s csak az Érchegységet védelmezik még egy ideig a kuruc seregek. A portyázó hadak azután is járták az országot; egy részük még Ma j tény hoz sem vonult fegyverletételre (Balika 1712-ig tartotta magát a császáriak ellen). A személyi apparátus megfogyatkozása Johannes Sachs von Harteneck bukásával indult meg. A szász comes fejét 1703. december 5-én ütötték le Szeben piacán. Fél esztendő múlva kevés híján újabb fejre került a sor, most már a legjelentősebbre: a „Noé galambja" a császári hatóságok kezére jut. A kancellár felkészülten védekezett. A hóhérbárdot elkerülte, de hosszú erdélyi raboskodás után Rabutin fogolyként vitte magával Bécsbe. A többi tanácsúr sorban elhalt: Apor István éppen hogy megéri a kancellár bukását; kidől a sorból az országos elnök, Keresztesi Sámuel; a gubernátor halála után (1708 novembere) egy magyar és két szász tanácsúrból állt a tanács. Az alsó apparátus száma is megcsappant: Bánffy titkára, Csajághy János, már 1704 elején a kurucokhoz szökött, s brigadérosságig vitte; a Gubernium registratorát is Rákóczi erdélyi, majd központi kormányszerveiben látjuk viszont. A szabadságharc eseményei a Gubernium alárendeltségi viszonyát is alaposan összekeverték. Az országban a főhadiparancsnok gyakorolta a teljhatalmat; a Gubernium is jórészt csak az ő végrehajtó közege volt. Az Erdélyi Udvari Kancelláriával meglazult a kapcsolat; a posták nagy kitérővel mentek Bécsbe, ha mentek. A Gubernium részben delegátus útján vagy görög kereskedőkkel küldött jelentésekkel tartotta az érintkezést az udvarral, s a ritka alkalmakat kihasználva, kiadós és szókimondó tájékoztatásokkal látta el a Kancelláriát; a császári hadak pusztításainak döbbenetes képe rajzolódik elénk ezekből az írásokból. 1709-1732 A három tagra csökkent Gubernium helyébe 1709-ben a Deputatio lépett (a Deputatio et Gubernium elnevezést is használta). A Gubernium helyreállítására csak 1713—1714-ben került sor, a medgyesi országgyűlésen. Az új Gubernium az 1703-i
