Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

Bevezetés

(Systhema Bethlenianum): a birtokos nemesség kivételével Erdély egész népességének megadóztatása,

9 kettős (fej-ésfacultas-) adó — s viharok az adórendszer körül. (Az adórendszer jó másfél évtized alatt még két jelentősebb változáson ment át: 1762-ben — Systhema Buccowianum — és 1769-ben — Systhema Bruckenthalianum —, hogy aztán — az örökös jobbágyság eltörléséből következő változtatásoktól és kisebb módosításoktól eltekintve — változatlan maradjon 1848-ig.) A következő lépés a szász városok és székek gazdálkodásának rendbeszedése volt. A szász városok patrícius vezetőinek kezén vesztek el a városi jövedelmek. Az udvar előbb biztosokat küldött rájuk, majd 1758-ban felállította a szász gazdasági igazgatóságot (Directio Oeconomica Saxonica), hogy 1761-ben feloszlassa, és az néhány évi utóélet után végleg megszűnjék. Az események sodra azonban egyre újabb és újabb problémákat vetett fel: az időrendben következőt a parasztkórdés területéről. Vallási formában — az unió körüli harcokról van szó (a Sofronie vezette mozgalomról). A megmozdulás nemcsak a parasztokat ragadja magával, hanem a bányászokat, egyházi nemeseket is. Az udvar bizottságot küldött ki, s végül látszatengedmónyhez folyamodott: püspököt adott a görög nem egyesülteknek, de alaposan ellenőriztette Novákovics Dénest. A mozgalom letörésével egyszerre történtek az első kísérletek a határőrség megszervezésére. Az udvar — amelynek a hétéves háború alatt kínosan kellett tapasztalnia a hosszú határok kényelmetlenségét — biztosítani akarta a délkeleti bástyát, s a háromnegyed százados erdélyi uralom tapasztalatai (legutóbb a a Sofronie-mozgalom) meggyőzték arról, hogy az ország belbékéjóhez komoly fegyveres erők kellenek. A határőrség felállítása azonban olyan zavart okozott, amelynek teljes analízisével még adósok vagyunk ugyan, de annyit már tudunk, hogy az erdélyi társadalomnak úgyszólván valamennyi osztályát és rétegét mozgásba hozta. Az erdélyi birtokos nemességet is. Ennek is volt köszönhető, hogy Bécs félretolta a magyar nagybirtokos gubernátort, s a főhadiparancsnokot, Buccowot állította (királyi biztosként) a Gubernium élére. Ez 1762-ben történt, s e gyakorlat Buccow halála után is megmaradt; csak 1771-ben, Auersperg gubernátor kinevezésével került újra polgári személy a Gubernium élére.

10 Vegyük hozzá ehhez azt, hogy az 1768-ban országos hatóság — dicasterium — rangjára emelt Thesaurariatus élére 1770-ben Thesaurariatus officii administratorként egy nem erdélyi (Clary) került, s megállapíthatjuk: 1770 táján Erdélyben egyetlen fontos igazgatási pozíció sem volt erdélyiek kezén. S kicsúszott az erdélyi birtokos nemesség kezéből az Erdélyi Udvari Kancellária is. 1765 végén Bethlen Gábor távozott a Kancellária éléről; helyét egyelőre nem töltötték be, a kancellár által aláírandó expeditiókra előbb Breuner, a legfőbb bíróság elnöke neve kerül, majd Blümegené; Reischach már megkapta a kancellári tisztséget is. A Kancellária munkájának tényleges irányítója 1765 és 1774 közt Bruckenthal Sámuel volt, erdélyi ugyan, de szász patríciusszármazék; az udvari hatóság tanácsosai közt is alig maradt erdélyi, s a fontos hatáskörök közül csak a Juridica maradt a kezükön. Magán a Guberniumon belül ebben az időszakban indult meg a fejlődés a szakosított hivatal felé. Az 1750-es évek végén kezdett rendszeresen működni az egyházügyi bizottság (Commissio in Ecclesiasticis vagy in Publico-Ecclesiasticis), majd a következő évtizedben az adóügyi (Contributionalis), kommerciális (Commercialis), amellett az iskolaügyi, cenzúrabizottság stb. Ezek közül némelyik megmaradt 1848-ig, mások néhány év után megszűntek. Valamennyi közt az egyházügyi bizottság emelkedett a legnagyobb jelentőségre; vezetője — ha a gubernátor