Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Előszó

ELŐSZÓ E munka az „Abszolutizmuskori Levéltár" kialakításának munkálataival párhuzamosan készült. A benne foglalt ismeretanyag részben e munkálatok megalapozását is szolgálta, részben eredményüket is tükrözi. Az 1849 és 1867 között működő magyarországi politikai hatóságok s az azoknak közvetlenül alárendelt szakhivatalok legtöbbjének irathagyatékát jelenleg az Országos Levéltár őrzi. Ez a hatalmas mennyiségű és bonyolult összetételű történeti forrásanyag különböző helyekről és időpontokban került mai őrzőhelyére. A legtöbb ilyen irathagyatékot a helytartótanácsi levéltártól örökölte az Országos Levéltár, egyeseket a kancelláriai levéltár integráns részeiként vett át. Az 1861 és 1867 között működött országos kormányhatóságnak, a visszaállított helytartótanácsnak iratai azonban a kiegyezés után a minisztériumok kezelésébe kerültek, s onnan csak jóval később jutottak végleges helyükre, miután ügyviteli szempontból jelentőségüket elvesztették. A bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivból az 1920-as években történt iratkiszolgáltatások révén az Országos Levéltár újabb abszolutizmuskori hatósági iratanyaggal is gyarapodott. Végül 1951-ben a Hadtörténelmi Levéltárral bonyolítottunk le iratcserét, amelynek során abszolutizmuskori anyagunk kiegészült. Az előbb említett iratátadások közül az első kettő lényegesen különbözött a későbbiektől. A helytartótanácsi és a kancelláriai levéltár esetében két hatósági levéltár megszűnéséről s teljes iratanyaguknak az Országos Levéltárba történt bekebelezéséről volt szó. E hatósági levéltárak az Országos Levéltár megalakulása után, annak osztályaiként, továbbra is bizonyos mértékben önálló egységekként maradtak együtt. Az Országos Levéltár vezetősége kezdetben az oda bekebelezett hatósági és más, a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően létrejött levéltárak irataiból egyetlen hatalmas, a történetírás érdekeit szolgáló gyűjtemény kialakítását tervezte. E munka meg is indult — a Mohács előtti időkből származó okleveleknek és más iratoknak eredeti helyükről való kiemelésével és egy mesterségesen létrehozott ún. „diplomatikai levéltárba" történt összevonásával. A Mohács utáni iratanyagra nézve azonban ezt a tervet már nem hajtották végre annak folytán, hogy az Országos Levéltár — a modern levéltártan elveinek kialakulását követve — a jelen század elején áttért az ún. proveniencia elvének gyakorlati alkalmazására. Ez az elv, amely az eredet szerinti, szervesen létrejött irategyüttesek megszüntetését tudományos szempontból megengedhetetlennek minősíti, nemcsak egyes személyek és intézmények irat hagyatékának sértetlenül való meg-