Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

tagjai ellen napirenden, voltak az erőszakos támadások. A megyék — amennyiben a pénzügyi hatóságok megkereséseire egyáltalában válaszoltak — ezt magyar nyelven tették, s már ezzel is nehézséget okoztak a pénzügy; szolgálat ellátásában, amelynek hivatalnokai közül kevés értett magyarul. A megyék álláspontja a Bach-korszakban behozott állami adók kérdésében az volt, hogy azok nem törvényesek, és amíg az országgyűlés felőlük nem rendelkezett, be sem fizetendők. Ezen a vonalon is túltették magukat az októberi diploma rendelkezésein. 1861-ben azonban más volt a helyzet, mint 1848-ban. Míg akkor Kossuthnak sikerült az ország pénzügyei feletti intézkedést a magyar minisztérium hatáskörébe vonnia, most az októberi diploma ennek eleve útját vágta, s ez is a kiegyezés felé terelte az uralkodó osztályt. A pénzügyminiszter a magyarországi helyzet miatt állandó panaszokkal ostromolta a magyar kancellárt, s miután ez eredményre nem vezetett, saját hatáskörben intézkedett: 1861. január 15-én közölte a budai pénzügyigazgatóság elnökségével, hogy azokat az egyenes adózással kapcsolatos ügyeket, amelyeket eddig a megyei hatóságok és szolgabírói hivatalok intéztek, most azonban az új megyei törvényhatóságok nem hajlandók elintézni, a járási pénzügyigazgatóságokra ruházza át, s azok alá rendeli az adófelügyelőket és adóhivatalokat. Ezt a rendszabályt azonban csak ott és akkor kellett alkalmazni, ahol és amikor arra szükség volt, és alkalmazását minden esetben közölni kellett a tárnokmesterrel.

91 A volt megyei hatóságoknak az egyenes adózás ügyeiben részint ellenőrző, részint végrehajtó szerepük volt. E feladatok intézésére a megyehatóságok mellé külön pénzügyi hivatalnokokat (adófelügyelőket, számtiszteket és segédeket) adtak. Az 1853. évi szervező rendelet az egyenes adóügyek terén a szolgabírói hivatalokra is bizonyos feladatokat rótt. Miután az új főispánok és megyei tisztikarok e feladatokat átvenni nem voltak hajlandók, az uralkodó jóváhagyta a pénzügyminiszter rendelkezését, és azt majd mindenütt végre is hajtották. Ezzel azonban a feladatoknak csak azt a részét oldották meg, ami a belső szolgálatra korlátozódott, a külső szolgálatból pedig azt, ami nem találkozott aktív vagy passzív ellenállással. A külső szolgálat egy része az adó kivetéséből s annak a felekkel való közléséből, más része az adó behajtásából állott. Az első vonatkozásában felmerült akadályok kevésbé voltak lényegesek, mert Magyarországon a községeknek az új adókivetésig az előző évi kivetés alapján kellett az adót beszedniük és az adóhivatalba szállítaniuk. Az adó behajtását azonban a pénzügyigazgatóságok nem tudták megoldani, mert nem voltak közegeik, amelyek rendeleteiknek érvényt tudtak volna szerezni, miután az erre hivatott megyei és városi közegek erre nem voltak hajlandók. A pénzügyminiszter ezért február 5-én újból Vayhoz fordult, kifejtvén neki, hogy a kormánynak olyan közegekre van szüksége, amelyek a választott megyei és városi bizottmányok befolyásától függetlenül képesek a népre hatni. Azt vélte, hogy királyi biztosokat kellene a megyékbe küldeni s felruházni a volt megyehatóságokat és szolgabírói hivatalokat illető végrehajtó hatalommal, teljes kiterjedésben, vagy legalább az állami pénzügyekre nézve. Ha ezt nem lehetne megoldani, a pénzügyminiszter egy 91 D 185. 1861:59. 6 Abszolutizmuskori levéltár 81