Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
a kormányzat és közigazgatás berendezésére nézve, hanem erre nézve a kezdeményezést át kell engedni az országgyűlésnek. A független magyar minisztérium iránti követelésekkel szembe kell szegülni. 84 A magyar tanácsosok önállóságát tehát nem sikerült biztosítani, nekik mint az összminisztérium tagjainak kellett működniük. Az Apponyi György elnökletével összehívott országbírói értekezlet, Deák Ferenc és a politikai élet több más, hivatalt nem viselő reprezentánsának részvételével, meghatározta, hogy a visszaállított magyar hatóságok működésük során — addig is, amíg az országgyűlés új törvényeket alkot — mely jogszabályokhoz igazodjanak. Az ott hozott határozatok — bizonyos módosításokkal — érvényesnek mondották ki a Bach-rendszer egyelőre nélkülözhetetlen, legfontosabb jogszabályait. 1. Az autonóm rendszer 1860. október 20—1861. november 5. Vay Miklós az uralkodótól kapott rendelet értelmében 1860. október 20-a után azonnal hozzáfogott a magyar udvari kancellária megszervezéséhez, és átvette a volt belügy-, igazságügy- és vallás- és közoktatásügyi minisztériumoktól a magyarországi ügyek intézését. Rövidesen megtette javaslatait a helytartótanács elnökének és a főispánoknak a személyére vonatkozóan is. Ferenc József november 1-én nevezte ki ifj. Majláth Györgyöt íőtárnokmesterré és a helytartótanács elnökévé, s ugyanakkor történt az első' főispánok kinevezése. Majláth egyelőre az összpontosított helytartóság hivatali apparátusának felhasználásával kezdte meg működését, s ezt az apparátust fokozatosan alakította át a diploma értelmében. Minthogy az ország politikai igazgatásának átszervezése az „ősi alkotmány" intézményeinek felélesztése jegyében történt, az országos kormányszéket is az 1848 előtti alapokon kellett megszervezni. A helytartótanács esetében ez a testületi jelleg visszaállítását és a rendi korszakban élvezett felterjesztési jog (jus remonstrandi) visszanyerését, tehát olyan közjogi helyzetet jelentett, ami éles ellentétben állt a birodalom többi, „császári királyi" kormányszervének jogi helyzetével és szerepével. A rendi reakció szellemében a katolikus egyház ismét visszanyerte az államigazgatásba való közvetlen befolyását: a hercegprímás, mint a helytartótanács egyházi bizottságának elnöke, a bizottság többi egyházi tagjával együtt döntött az egyházat érintő kérdésekben. A kor követelményei annyiban mindenesetre érvényesültek, hogy az 1848 előtti cenzori kollégiumot, mint korszerűtlent, nem állították vissza. A személyzet nagyarányú kicserélődése mindenekelőtt az 1790:17. tc. alapján történt, amely szerint idegenek nem voltak alkalmazhatók. Ennek megfelelően a nem magyarországi származású hivatalnokok rendelkezési állományba kerültek. Majláth azonban személyi javaslatainak megtételénél a hazaiak egy részét sem tartotta alkalmasnak további alkalmazásra. A hazai nemzetiségek képviselői közül csak azok maradhattak hivatalban, akiknek 8 '' Redlich II. 25—27. 1.
