Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

re, és erősen érezhető volt a konszolidáció ellen dolgozó elemek befolyása. Hauer úgy vélte, ha majd a nép azt látja, hogy az új politikai hivatalnokoknak nincs bírói hatalmuk, s a törvényellenes magatartást nem tudják megtorolni, hanem a bírósághoz kell folyamodniuk, hogy a rendeleteiknek való ellenszegülésért vagy a személyüket ért sérelemért elégtételt szerezzenek, akkor még kevésbé fogja őket respektálni. Különösen abban az esetben, ha a politikai hivatalnokok a bíróságtól nem kapják meg az őket megillető védelmet, amivel az adott körülmények között számolni lehetett. A magyar bírák az ilyen alkalmakat könnyen felhasználhatták a politikai hivatalnokok s ezáltal a politikai rendszer tekintélyének gyengítésére. Hauer nyíltan kimondotta, hogy ha többé-kevésbé sikerült is a politikai közigazgatást osztrák szellemben átszervezni, a bíróságok továbbra is a magyar nacionalizmus, az ország különállása melletti kitartás szellemében működnek. Példaként felemlítette, hogy a bírák magyar nyelvű beadványok szerkesztésére biztatják az ügyvédeket, azok pedig német ügyfeleik előtt arra hivatkoznak, hogy a bíróság német nyelvű beadványaiknak kevésbé adna helyt. Ilyen agitáció mellett a politikai hivatalnok, akit az egyenjogúsági eszme képviselőjének tekintettek, nem kaphatta meg a bíróságtól azt a támogatást, amelyre ellenszegülés és személyes inzultusok esetében szüksége lett volna. Hauer úgy gondolta, hogy ettől függetlenül, még ha a bíróság teljesen szabályszerűen járna is el, a szétválasztás következtében a politikai hivatalnokban a függőség érzése, a népben pedig az a meggyőződés kerekedik majd felül, hogy a politikai közeg a bíróságinál alárendeltebb. Ez pedig gátlóan hat majd a politikai hivatalnok fellépésének erélyére és biztonságára. Mindezek alapján Hauer a politikai rendszer fennmaradása szempontjából létfontosságúnak tartotta a kérdést, hogy a politikai hivatalnok vagy a politikai hatóság maga vehet-e elégtételt a rendeleteinek való ellenszegülésért és a hivatalnok személyét ért inzultusért? Azt javasolta, adjanak a politikai közegeknek ilyen esetekre nézve büntetőbírói hatalmat. A kormányzati rendszernek a politikai közigazgatási apparátus volt egyetlen támasza. Éppen ezért Hauer döntőnek tartotta ezt a rendszabályt, bár csak ideiglenes bevezetését javasolta, arra az átmeneti időre, amíg az új politikai viszonyok nem konszolidálódtak, s a nép a politikai közegek rendelkezéseit tiszteletben nem tartja. Geringer elismerte a soproni miniszteri biztos érveinek alaposságát, és azzal a kéréssel fordult a belügyminiszterhez, hogy amíg az új bírósági rendszer és törvényszéki eljárás meg nem gyökeresedett Magyarországon, tartsák fenn a politikai közegek bírói végrehajtó hatalmát azokban az esetekben, amelyeket korábban mint egyszerű rendőri kihágásokat a rendőri hatáskörhöz tartozónak tekintettek.

52 A belügyminisztérium azonban ebben a vonatkozásban hosszabb ideig nem döntött, s csak azt rendelte el kifejezette, 1851. január 2-án, hogy a politikai hivatalnokok bírói ítélet nélkül ne szabjanak ki és ne hajtsanak végre testi fenyítéseket. Gróf Forgách Antal főispán ezzel kapcsolatban 1851. március 23-án kérdést intézett Geringerhez, jelentvén neki, hogy kerületében többszőr előfordult, hogy politikai szolgabírák botoztattak. Geringer ek-