Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

madásba vegyék, és biztosítsák, s az alapítóleveleket az előírásoknak megfelelően állítsák ki, és a helytartónak küldjék meg megerősítés végett. A politikai hatóságnak kellett felügyelnie arra, hogy az alapítványokat az alapítólevélnek megfelelően kezeljék, és az alapító akaratát végrehajtsák. Egyházi és plébániai épületek helyreállításánál, s az ezek számára történő beszerzéseknél, amelyekhez az egyházi alap vagy a kamarai kincstár hozzájárult, az építészeti ügy tárgyalását a helytartóhoz kellett irányítani, minden más esetben az 1848 előtt szokásos módon kellett eljárni. Lelkészek és tanítók illetménypanaszait a politikai hatóság az előírásoknak megfelelő módon tárgyalta. Különösen erélyesen kellett közbelépnie az iskolai bevételek behajtásánál, a községeket fel kellett világosítania kötelességeikről, és ha szépszerével nem lehetett eredményt elérni, kényszerítő eszközöket kellett alkalmaznia. Stóla-ügyekben a korábbi szabályok szerint kellett eljárnia. Ügyelnie kellett a nyilvános istentiszteletekre vonatkozó szabályok betartására is; ha a lelkészek az istentisztelet megzavarása miatt tettek panaszt — amennyiben bűnvádi eljárás nem volt indítandó — az ügyet ki kellett vizsgálni s megtenni az intézkedéseket a tettesek megbüntetésére, vagy az ügyet az illetékes hatóság elé kellett terjeszteni, további eljárás végett. A lelkészek elleni panaszokat, ha a lelkész életmódját illették, az illetékes egyházi hatóság elé kellett terjeszteni. Más esetekben, különösen ha a vétség az államérdeket közvetlenül érintette, az ügyet magasabb állami hatóság elé kellett terjeszteni. A közigazgatási szolgabíró ilyen esetekben sem bocsátkozhatott a tényállás kivizsgálásába, csak magasabb hatóság megbízásából vagy ha a késedelem veszéllyel járt volna. A politikai hivatalnokoknak hivatali területük beutazásakor a népiskolák külső ügyeire is figyelmet kellett fordítaniuk, ki kellett oktatniuk az iskolai elöljárókat, és a hibákat jelenteniük kellett a tanhatóságoknak, vagy az utóbbiak kérésére ki kellett nyomozniuk. A tanítók elleni panaszokat, különösen ha azok a tanítást, az iskolai fegyelmet, a tanító „valláserkölcsi" magatartását érintették, és nem tartoztak a büntetőtörvényszék elé, először az elöljáró iskolafelügyelőhöz utalták, s ha az nem segített, a főispán útján a tanhatósághoz juttatták el. Az ügyet csak akkor nyomozták ki, ha az utóbbitól arra megbízást kaptak, vagy a késedelem veszéllyel járt volná. A politikai hatóságoknak oda kellett hatniuk, hogy a tanítók özvegyei és árvái szerződés szerinti járandóságaikat megkapják. Ha a tanulók hanyag iskolalátogatása miatt volt panasz, a törvényes eszközöket alkalmazták annak érdekében, hogy hozzászoktassák őket az iskola szorgalmas látogatásához. Minthogy az iskolai személyzetet a hatóságnak politikai szempontok miatt is ismernie kellett, az iskolakerületi felügyelőket kötelezték, hogy a kerületükben történt tanítóválasztásokat haladéktalanul közöljék a megyehatósággal, amint az új tanító alkalmazási okmányát megkapták. Adóügyek. Az adóügyekben a politikai hatóságnak elsősorban az egyenes adózás terén kellett közreműködnie; a közvetett adók számára külön adóügyi szerveket állítottak fel, amelyek csak kivételes esetekben fordultak a közigazgatási szolgabíróhoz vagy megyei hatósághoz. 4* 51