Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

HARMADIK RÉSZ A politikai kormányhatóságok felügyelete alatt működő szakhivatalok iratai

A legfelsőbb számszéki ellenőrség nem tartotta helyesnek önálló számvevőségi osztályok létrehozását, s így az államszámvevőség az öt részre osztott Magyarországon is megmaradt egységes, országos hatóságnak. Ö gyakorolt ellenőrzést az egész országban az egyenes adók, az állami és alapítványi javak, a bírói letétek és az árvavagyon kezelése felett. Ezekről részletes számadási zárlatokat (Particular-Rechnungsabschlüsse) készített. Emellett ellátta az országos hatóságok számára a számviteli segédszolgálatot is. Ez utóbbi feladat ellátására és a földtehermentesítési alapok kezelésére az egyes helytartósági osztályok székhelyén (Budát kivéve) az államszámvevőség állományából külön számvevőségi osztályokat állítottak fel. Egy-egy ilyen „ideiglenes számosztály" (provisorisches Rechnungs-Departement) 1 számtanácsosból és 11—14 beosztottból állt. A helytartósági osztályok székhelyén felállított számosztályok nemcsak a közigazgatási főhatóság, hanem az ugyanott székelő pénzügy igazgatási és igazságszolgáltatási főhatóságok számviteli segédszolgálatát is ellátták. Az államszámvevőség és az annak alárendelt számosztályok nem győzték a rájuk háruló feladatokat ellátni. A legfelsőbb számszéki ellenőrség hiába igyekezett munkájukat hatékonyabbá tenni, a feladatok szaporodtával a hátralékok száma is egyre nőtt. Az 1855. év harmadik negyedében az államszámvevőség 15 000 ügydarabot intézett el, a következő év ugyanebben a szakaszában pedig 23 000 darabot, mégis 14 600 elintézetlen ügydarabot mutatott ki. A legfőbb számszéki ellenőrség a pénzügyminisztériumtól az államszámvevőség létszámának növelését és az ideiglenes számosztályok végleges megszervezését kérte, ezt azonban nem sikerült elérnie. Az államszámvevőség fennállásának egész időszakában súlyos nehézségekkel küzdött. 1860. július l-jével, amikor a helytartósági osztályok megszűntek, a számosztályokat is megszüntették. Helyükön csupán 4—5 főnyi személyzettel működő kirendeltségek maradtak a földtehermentesítési alapok kezelésére és a közigazgatási, pénzügyigazgatási és igazságszolgáltatási hatóságok számára esetleg még szükséges számviteli segédszolgálat ellátására. Az októberi diploma kiadása után e kirendeltségek személyzetét is a központban vonták össze. Az októberi diploma következtében a Szerb Vajdaság és Temesvári Bánát számára szervezett temesvári államszámvevőségnek is meg kellett szüntetnie működését, feladatait 1861. április 20-ával a magyarországi vette át. Az új helyzetben az államszámvevőség (most már kihelyezett osztályok nélkül és a volt Vajdasággal megnövekedett területi illetékességgel) lényegében továbbra is a Bach-korszakbeli centralista alapokon működött tovább. Hiába állították vissza az 1848 előtti politikai igazgatási és igazságszolgáltatási szervezetet, az államszámvitel központosítása és az államigazgatástól történt függetlenítése olyan eredmények voltak, amelyeket a birodalmi kormányzat az októberi diploma után sem adott fel. Magyar részről az államszámvevőséget csupán arra kívánták kötelezni, hogy a magyar nyelvű ügyintézésre áttérjen. Minthogy azonban az államszámvevőség az októberi diploma után is folyamatosan működött tovább a Bach-kori személyzettel (itt nem került sor hivatalnokok cseréjére, a régiek egy részének rendelkezési állományba helyezésére, mint a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban) a magyar nyelvű ügyintézésre való áttérés nehéz-