Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

HARMADIK RÉSZ A politikai kormányhatóságok felügyelete alatt működő szakhivatalok iratai

Az új államszámvevő vezetése alatt egyesíteni kellett az addig Budán működött három országos számvevőséget azzal a feladattal, hogy az országban a számviteli ellenőrzést gyakorolja. Az új államszámvevőség a GeneralRechnungs-Directorium közvetlen alárendeltségébe került. Miután egy újabb uralkodói elhatározás az új ellenőrző szerv személyi és fizetési státusát is megállapította, s a fontosabb állásokat be is töltötték, a bécsi főhatóság 1853. szeptember 18-án kimondotta, hogy a magyarországi államszámvevőség e nappal teljes hatályba lép, s az addigi három számvevőség feloszlik. A számvevőség státusa a következő hivatali helyek betöltését tette lehetővé: 1 államszámvevő, 3 alszámvevő, 14 számtanácsos, 1 kiadó és irattáros, 70 számtiszt, 46 számjegyző, 36 járulnok, 28 gyakornok és 12 szolga, összesen tehát 211 fő. Az államszámvevőség a maga ügyköreit a következő módon csoportosította: a) Cameralfach (kamarai ügyek); b) Landesangelegenheiten (politikai közigazgatás); c) Justizangelegenheiten (igazságszolgáltatás); d) Bauwesen (építésügy); e) Steuerangelegenheiten (adóügy); /) Studien und Stifungen (közoktatásügy, alapítványok); g) Geistliche Angelegenheiten (egyházi ügyek); h) Domänen (kincstári kezelésben levő uradalmak). A központosítás nemcsak az országon belül valósult meg, ebben az irányban haladt a bécsi udvari számvevőségek átszervezése is. A birodalmi alapítványi számvevőség (Fondsbuchhaltung) s az azzal párhuzamosan működő Hungarisch-Siebenbürgische Hauptbuchhaltung 1852 végén megszűnt, és beleolvadt a Cameral-Hauptbuchhaltungba. A centralizáció további lépése az ellenőri főhatóság függetlenítése volt. Ferenc József 1854. március 27-i elhatározásával a General-Rechnungs-Directoriumot „k. k. oberste Rechnungs-Controlls-Behörde" (legfelsőbb számszéki ellenőrség) név alatt közvetlenül magának rendelte alá, s a minisztériumokkal egyenlő rangba helyezte. Kimondotta, hogy valamennyi központi államszámvevőség, valamint a koronaországok államszámvevőségei a közigazgatási hatóságoktól függetlenek és kizárólag és közvetlenül a legfelsőbb számszéki ellenőrség alá vannak rendelve. Ez utóbbi az előbbiekkel szemben ugyanolyan jogkört gyakorol, mint a minisztériumok a nekik alárendelt hatóságokkal szemben. A helytartók és azok időleges helyettesei csak személyesen és az országos hatóság részvétele nélkül gyakorolnak befolyást az egyes koronaországok államszámvevőségeire, mint a legfelsőbb számszéki ellenőrség delegátusai, oly mértékben, hogy a számvételt illető organikus rendelkezések, valamint a hivatali állások betöltésére vonatkozó intézkedések rajtuk keresztül történnek, s ők javaslatokat, megjegyzéseket terjeszthetnek a legfelsőbb ellenőrség elé, sőt sürgős esetekben fegyelmi rendszabályokat is hozhatnak, a főhatóság egyidejű értesítése mellett. Ez a rendelet tehát gyakorlatilag függetlenítette az állami számellenőrzést az államigazgatástól, A legfőbb számszéki ellenőrségnek volt döntő