Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

afelől, hogy egyes személyek kivándorlásának — a katonai kötelezettség tekintetében — nincs-e törvényes akadálya. A kivándorlások következtében keletkezett viszálykodásokban a bíróságok döntöttek. A katonasággal kapcsolatos ügyek közül a politikai hatóságok kötelessége volt az újoncozásban való közreműködés. A szolgabíróságoknak kimutatást kellett vezetniük a járásukban tartózkodó szabadságos katonákról és rokkantakról. A hadsereg élelmezése tekintetében a katonai hatóságok kérésére közre kellett működniük. A beszállásolás módját az 1851. május 13-i pátens szabályozta, az előfogat-szolgáltatás az 1848 előtt szokásos módon történt. A két utóbbi téren a teendők megoszlottak a közigazgatási szolgabíró és a községi elöljáróság között: az első vetette ki a terheket a községekre, a második osztotta fel azokat a község tagjai között. Ha a rend és nyugalom fenntartására a közigazgatás ereje nem volt elegendő, a megyei főnök útján a kerületi főispánhoz kellett fordulni katonai karhatalomért. Különösen sürgős esetekben a megyefőnök maga igényelhette a katonai karhatalmat, de arról elöljáró hatóságát azonnal értesítenie kellett. Az adók behajtásához szükséges katonai segély kérésének módozatait az adóelőírások határozták meg. A rendészeti ügyek jelentették a politikai hatóságok működésének tekintélyes részét. Nekik kellett gondoskodniuk a közrend és nyugalom fenntartásáról, a személy és tulajdon elleni sérelmek megelőzéséről, a rend és biztonság megzavarása esetén a baj terjedésének megakadályozásáról, a káros következmények eltávolításáról. A törvény áthágóit át kellett adniuk az illetékes hatóságnak. A csendőrség közreműködésének módozatait az 1850. január 18-i rendelet szabályozta. A politikai hatóságoknak a rend és nyugalom fenntartása érdekében együtt kellett működniük az államügyészségekkel és törvényszékekkel is. Igyekezniük kellett, hogy az elemi csapások terjedését megakadályozzák, az azok által sújtottakat megsegítsék, a kár méreteit és okát kiderítsék, a védelmet megszervezzék. Mindezt a községekkel együtt kellett végezniük. A kerületi főispánnak és a helytartónak joga volt illetékességi területén gyűjtést is szervezni az elemi csapások által ártatlanul és súlyosan károsultak javára. Az ilyen gyűjtések eredményéről és felhasználásáról minden esetben nyilvánosan be kellett számolniuk. A tűz, víz és más veszélyek esetén tanúsított kitűnő magaviselet megjutalmazása és az életmentésért járó díj (taglia) kiutalása a fennálló szabályok szerint a helytartót illette. A tulajdon erőszakos megsértése esetén a politikai hatóságnak mindent meg kellett tennie a rend helyreállítása, és további tulaj donsértések megelőzése érdekében. Egyébként ezekben az ügyekben a tárgyalás és határozathozatal a törvényszéket illette. A politikai hatóságnak igyekeznie kellett, hogy megszüntesse az önsegély minden formáját, azokat is, amelyek korábban meg voltak engedve, minthogy ezek a Bach-rendszer felfogása szerint a törvényes jogállapottal nem voltak összeegyeztethetők. A feleknek vélt jogukat a közigazgatási és bírósági hatóságoknál kellett keresniük. A sajtóügy és egyleti ügyek szabályozására külön jogszabályok kiadását tervezték.