Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

MÁSODIK RÉSZ Az októberi diploma korában működő politikai kormányhatóságok iratai

közmunkák irányítása. Az 1865. évi országgyűlés idejére külön országgyűlési osztályt állítottak fel. A tanács munkájának megkönnyítésére -— ugyancsak a régi mintára — bizottságokat állítottak fel. Legelőször az egyházi bizottmány alakult meg. A tanulmányi bizottmány szervezése nem az 1848 előtti mintájára történt, hanem a helytartótanács kebelén belül; általában azt az elvet igyekeztek érvényesíteni, hogy a bizottmányok a helytartótanács kiegészítő részei, amelyekbe azonban szükség esetén külső szakértőket is meghívhatnak. A közlekedési bizottmány 1862-ben alakult meg. Egy-egy konkrét feladat megoldására időről időre további bizottmányokat hoztak létre. Az ügyintézésnek ez a módja azonban már nem felelt meg az idők követelményeinek, és mind nagyobb lemaradásokat eredményezett. Az ötvenes években hozott rendszabályok, amelyek nagy része továbbra is érvényben maradt, a közigazgatás teendőit tetemesen megnövelték. A viszszaállított helytartótanácsra különösen a földtehermentesítéssel, bányászattal, gazdászattal, közlekedéssel, újoncozással, s más ügyekkel kapcsolatban olyan terhek hárultak, amelyek az 1848 előtti helytartótanácsnak a gyakorlatában még nem — vagy legalábbis nem ilyen mértékben — jelentkeztek. Míg a régi helytartótanácsnál 1847-ben az ügydarabok száma 49 000 körül járt, 1862-ben a visszaállított helytartótanács iktatmányainak száma a 129 000-et is meghaladta. Ennek következtében az elnöki helyettesek és tanácsosok idejük jórészét a tanácsban és különböző bizottmányi ülésekben töltötték, és nem tudtak a felülvizsgálatra, ill. az ügyek előkészítésére megfelelő időt fordítani. Ezért Pálffy 1863-ban létszámszaporítást kért és kapott (az addigi két elnökhelyettes helyett ezután négy elnökhelyettese volt a helytartótanácsnak), és az ügyintézés módját megváltoztatta. Az egész hatóságot négy ún. „szakosztályra" osztotta, mindegyik szakosztály élén egy elnökhelyettessel. Egy-egy szakosztály alá 5—7 ügyosztály tartozott. A sessionalia-t ezentúl általában a szakosztályüléseken tárgyalták meg, amelyeken az illető szakosztályhoz tartozó tanácsosok vettek részt. A teljes tanácsülésbe ettől kezdve csak a legfontosabb elvi kérdéseket vitték (új törvényes határozattervezetek, a fennálló törvények alóli kivételek, az egész helytartótanácsot illető ügyek) s a nem rendszeresített, az évi költségvetésben elő nem irányzott tetemes költségeket okozó ügyeket. Ezek a teljes ülések sem voltak a régieknek teljesen megfelelőek, rajtuk a szakosztályok főnökein kívül az egyes szakosztályok több-kevesebb tanácsosa és titkára vett részt. Az ügyintézésnek ez az új módja az eddigi bizottmányi ügyintézést lényegében feleslegessé tette. A bizottmányok egy részét meg is szüntették, csak a vallási, meg a tanulmányi és a közlekedési bizottmányok maradtak meg, mert ezek legfelsőbb elhatározásnak köszönhették létrejöttüket. Az új szervezet a helytartótanács közvetlen vezetésével megbízott Privitser hatáskörét csorbítatlanul hagyta. A helytartótanács életében újabb fordulat állott be akkor, amikor az uralkodó 1865 júniusában a Schmerling-provizóriumnak véget vetett, ami a helytartótanács törvényes hatáskörének visszaállítását jelentette. Július 18ával megszűnt Pálffy helytartói szereplése is, a helytartótanács elnökségét Sennyey Pál vette át. A szakosztályok szerinti ügyintézés — gyakorlati szükségből — továbbra is megmaradt, a fontosabb ügyeket azonban ezentúl