Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
zett gátat vetni a nemzetiségi elemek térhódításának a hivatalokban, valamint annak, hogy a magyar nyelv hegemóniáját az iskolai, egyházi és állami hivatali életben a nemzetiségek nyelvének érvényesülése megtörje. A nemzetiségek polgári-értelmiségi elemei viszont az osztrák-német bürokráciával összefogva igyekeztek a maguk részére minél előnyösebb pozíciókat biztosítani. Ebben a harcban területenként változó módon érvényesültek az egyik vagy a másik fél kívánságai, bizonyos fokig mindenesetre megvalósult a nyelvi egyenjogúsítás. Az 1850. évi népszámlálás egyik célja éppen az volt, hogy az állam pontos képet nyerjen a magyarországi nemzetiségi viszonyokról, és a nyelvi egyenjogúsítást végre tudja hajtani. A Schwarzenberg-kormány — mint az a miniszterelnök 1849. június 2-i felterjesztéséből kiderült — bizonyos kiegyenlítő szociálpolitikától a parasztság bizalmának megnyerését várta. Bach parasztpolitikájában a valóságban is jelentkeztek liberális tendenciák, s ezeket Magyarországon Geringer igyekezett érvényre juttatni, különösen az 1850. évben országszerte kitörő parasztmozgalmak lecsendesítése érdekében. A paraszt védő politikának azonban gátat vetett a birtokos nemesség befolyása, ami az államapparátusban kezdettől fogva érződött, s ami lassanként minden liberális kísérlet ellenére egyre inkább felülkerekedett. A kormány liberális miniszterei — elsősorban a Stadion örökébe lépett Bach, valamint Schmerling és Bruck — széles körű reformprogramot dolgoztak ki a tőkés fejlődés előrelendítése érdekében. Stadion községi törvénytervezete, Schmerling jogszolgáltatási reformterve, Bruck vasútépítési programja mind a polgári fejlődés irányába mutattak. Hogy e tervekből alig valósult meg valami, nem a minisztereken múlt, hanem az ellenforradalom dinamikájából következett: a rendszeren belül egyre nagyobb befolyáshoz jutottak azok a konzervatív erők, amelyek számára a liberális eszmék éppoly gyűlöletesek voltak, mint maga a forradalom, amely azokat diadalra juttatta. A kormány számára nehézségeket okozott az a körülmény is, hogy a katonai és polgári kormányzat egyesítéséből kifolyólag a tábornoki kar tagjai és a politikai kormányszervek vezetői között széles súrlódási felület adódott. Különösen a hadsereg-főparancsnok és a minisztertanács között váltak egyre gyakoribbá az összeütközések. Haynau az ellenforradalmi terror eszközeit sokkal nagyobb mértékben és hosszabb ideig kívánta alkalmazni, mint azt a minisztertanács jónak látta. Főképp hiúsági okokból igyekezett a minisztériummal szemben bizonyos függetlenségre szert tenni, s még az ellen is kifogással élt, ha a császár a szabadságharcban részt vett és a haditörvényszék által elítélt személyeknek megkegyelmezett, amivel az ő kegyelmezési jogát csorbította. 32 Hosszas súrlódások keletkeztek Haynau és a minisztérium között az előbbi által a zsidókra kivetett hadisarc ügyében is, amit Haynau a minisztertanács határozott rendeletei ellenére kívánt behajtani, míg végre a császár a büntetést elengedte, és a magyarországi zsidók önkéntes adományaiból a zsidó iskolák céljait szolgáló alap létesítését rendelte el. Minthogy a minisztertanács 1850 nyarára a császár magyarországi látogatását vette tervbe, ott békés légkört szeretett volna teremteni, ezért n Walter: Von Windischgrátz . .. 144. 1.
