Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

tekét a lakosság által használt nyelveken tegyék közzé, s végül hogy a politikai hatóságok az ügyeket a felekkel a helyben használatos népnyelven tárgyalják, azok bármely ott használt nyelven írt beadványát vagy szóbeli folyamodványát és panaszát elfogadják, s a feleknek a hatósági végzéseket is az illető nyelven adják ki. A politikai igazgatás általában, a bíráskodástól függetlenül, a belügyminisztérium hatáskörébe tartozott. A hivatali alárendelés — a rendezet szerint — teljes engedelmességet kívánt, a kerületi főbiztosok, kormánybiztosok, járásbeli biztosok elöljáróik rendeleteit végre kellett hogy hajtsák, felelősek voltak a hatáskörükbe tartozó ügyek viteléért, hivatali fegyelmet gyakoroltak az alájuk rendelt hivatali személyzet felett, annak pedig kötelessége volt az ő rendeleteiket pontosan teljesíteni. Az állami állások betöltése pályázatok útján történt; az alkalmazásoknál figyelembe vették az alkalmasságon s a korábbi közszolgálat idején és minőségén kívül a kormány iránti ragaszkodást és a nemzetiségek egyenjogúságának elvét is. Azokat, akik a szabadságharcban „kompromittálták magukat", még a községi alkalmazásból is eltávolították. A politikai hatóságok a maguk tevékenységében a hadseregre és a Magyarországon ekkor szervezett csendőrségre („közbiztonsági őrség") támaszkodtak. Az első magyarországi csendőrezred parancsnoka, gróf Pálffy Móric, már 1849. július 23-án értesítette az akkor működő kerületi főbiztosokat, hogy az ezred megkezdte szolgálatát. Minthogy az útlevelek vizsgálata miatt minden csendőrnek ismernie kellett a polgári hatóságokat, azok hivatalnokainak névjegyzékét közölni kellett az ezredparancsnoksággal.

31 Az új, ideiglenes jellegű kormányzati rendszernek számos olyan vonása volt, amely a lakosság széles rétegeinek, különösen azonban az addigi uralkodó osztálynak heves ellenzését váltotta ki. Az önkormányzati jogok megszüntetése, a tisztán bürokratikus úton való kormányzás Magyarországon, ahol az abszolutizmust addig még soha nem sikerült úgy megvalósítani, mint az osztrák-német tartományokban, szenvedélyes ellenérzést váltott ki azokban a rétegekben, amelyek e jogokat eddig élvezték. A Schwarzenberg-féle kormányzati rendszerrel az ókonzervatívok is oppozícióba kerültek, mert nem tudtak belenyugodni a magyar arisztokrácia politikai vezető szerepének megszűnésébe. Az arisztokrácia tagjai közül csak azok vállaltak állást az új rendszerben, akik nem álltak 1847-es alapon, akik politikai felfogás tekintetében is összeolvadtak az osztrák udvari és hivatali főnemességgel. A hivatali állások nagy részét azonban továbbra is a magyar középnemesi értelmiségi családok tagjai töltötték be, akik a purifikációs eljárásokból kikerülve, tovább működhettek az újonnan szervezett hivatalokban. Geringer nem szívesen látott Magyarországon idegen, más tartományokból behozott hivatalnokokat. A nemzetiségek egyenjogúsítása idézte elő a magyarországi államapparátuson belül a legsúlyosabb bonyodalmakat, és kavarta fel legmélyebben a szenvedélyeket. Az ókonzervatívok az ősi alkotmány eltörlésén kívül a nyelvi egyenjogúság bevezetését nehezményezték leginkább, s ez ellen hadakoztak a leghevesebben. A magyar nemesi-értelmiségi hivatalnokréteg igyeke31 D 64. 1849:1403.