Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

ügyminisztérium reszortjába vágó politikai közigazgatási ügyek tartoznak. Más igazgatási ágakba való befolyását az illetékes minisztériumok határozzák meg, a császári biztos útján. A katonai kerületi parancsnoknak és a miniszteri biztosnak állandóan egymással összeköttetésben kellett működnie. A miniszteri biztosok kirendelése a katonai kerületi parancsnokok mellé lényeges változtatást jelentett a június óta kiépült szervezetben. A miniszteri biztosok az egyes katonai kerületekben a birodalmi centralizmus teljes érvényesülését voltak hivatva biztosítani. A minisztertanács ezt azért tartotta szükségesnek, mert a polgári kerületek élén álló kerületi főbiztosok egy része — ezek a konzervatív táborból kerültek ki — a szervezést nem teljesen a birodalmi kormány által kívánt centralisztikus irányban hajtotta végre. A miniszteri biztosok egy része osztrák bürokrata volt, a kormányzat centralisztikus jellege csak az ő kinevezésükkel domborodott ki erősebben. A polgári kerületek kialakítását Geringer már júniusban megkezdte. Ezek nagyobbak voltak, mint a Windischgrátz-kormányzat királyi biztosainak területei, általában három-négy megyére terjedtek ki. A polgári kerület politikai közigazgatását a kerületi főispán címet használó kerületi főbiztos vezette. Ö volt kerületében a polgári közigazgatás körébe vágó rendeletek végrehajtója. Fontosabb ügyekben a katonai kerület parancsnoka tanácskozásra hívhatta meg. A felsőbb hatóságokkal a rendezet szerint a kerületi parancsnok útján érintkezett. A kerületi főbiztosokat — akik közül egyesek már Windischgrátz idejében is mint királyi biztosok irányították egy-egy terület igazgatását — elkedvetlenítette a miniszteri biztosok fölébük helyezése, egyesek emiatt le is mondtak állásukról. Azok a konzervatívok, akik az ország közigazgatási autonómiájának megsemmisítésében, az összbirodalmi politikai igazgatás megszervezésében nem kívántak közreműködni, inkább a jogszolgáltatási szervezetbe, a viszonylag nagyobb függetlenséget nyújtó bírói állások révén a nemzeti autonómiának ez utolsó mentsvárába léptek át. Egy-egy megye politikai igazgatását a közigazgatási rendezet szerint kormánybiztos vezette, „megyei főnök" címmel. A kormánybiztos közvetlenül a kerületi főbiztos alá volt rendelve. Az új rendszer egyik fő szempontja a politikai igazgatásnak a jogszolgáltatástól való elválasztása lévén, az új kormánybiztosokkal mindjárt kezdetben közölték, hogy a felsőbb rendeleteket a törvényszékekhez csak ideiglenesen, a törvénykezés reformjáig közvetítik. A politikai igazgatás terén legfőbb elv volt a kormányzatban addig dívott kollegiális rendszer megszüntetése, és az egyszemélyes felelős vezetés megteremtése. A megye területén a kormánybiztost illette a politikai hatalom gyakorlása minden közigazgatási ügyben, s ezekért ő viselte a felelősséget a kerületi főbiztos előtt. Ebből az következett, hogy a közigazgatási ügyeket a melléje rendelt személyzettel neki kellett elintéznie, ő tett hivatalos jelentést felsőbb hatóságának, saját neve alatt folytatott hivatalos levelezést vele egyenrangú állású katonai vagy polgári személyekkel ill. hatóságokkal. A kollegiális rendszer megszüntetésével feleslegessé vált és megszűnt a megyei jegyzői hivatal, megszűntek az addig fennállott választmányok is; az árvaügyek intézését a kormánybiztos felügyelete és felelős-