Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

A polgári kormányzat az iskolaügyek terén is nagy jelentőségű refor­mot hozott be. A magyar tanulmányügyi bizottság és tanügyi igazgatóságok feloszlatása után új szerveket állított fel az iskolák és tanintézetek működé­sének irányítására és ellenőrzésére. A miniszteri biztosok vezetése alatt ke­rületi iskolahatóságokat szervezett, amelyekben katolikus, görög nem egye­sült, protestáns és zsidó iskolatanácsosok intézték az egyes felekezetek is­koláinak ügyeit. A pesti egyetem újjászervezését tisztogatással kezdték; eltávolították a magyar minisztérium által kinevezett tanárokat, szabályozták az ügymene­tet, és a tanmenetet a birodalom többi egyetemeinek mintájára alakították át. Később a közoktatásügyi miniszter a pesti egyetemet közvetlenül a mi­nisztérium alá rendelte, ennek ellenére a polgári kormányzat továbbra is közbelépett sürgősnek ítélt ügyekben, közzétette a minisztérium rendeleteit, vagy véleményt nyilvánított az egyetemi tanács által a minisztériumnak tett jelentésekről és javaslatokról. Szabályozták a tanári fizetéseket, tár­gyalásokat folytattak az egyetem épületének kibővítésére, javaslatot tettek a csillagvizsgáló újjáépítésére, botanikuskert építésére. Belenyúltak a klini­kák gazdasági ügyeinek vezetésébe, az Egyetemi Nyomda sorsának intézé­sébe, vizsgálatot indítottak a körmöci papírmalom vezetője ellen. Megszűnt­nek nyilvánították az Egyetemi Nyomda privilégiumát a tankönyvek, cor­pus juris, missalék és cirillbetűs egyházi könyvek kinyomtatására, ami az idők folyamán a gyakorlatban amúgy is megszűnt. Kivizsgálták a jogakadémiák állapotát, s ennek alapján szervezték őket át. Szabályozták az államvizsgák ügyét, majd megtörtént a pesti jog- és államtudományi vizsgabizottság felállítása, ennek működését a helytartó irányította. Átszervezték a gimnáziumokat is. 1850-ben államivá nyilvánították a pozsonyi gimnáziumot, a következő évben a budait, kassait és lőcseit. Ezek tanS'Zékeit új tanerőkkel töltötték be. A többi gimnáziumot is átszervezték, szerzetesrendeknek adták át, némelyiket nyolcosztályos főgimnáziummá ala­kították. A piaristák évi segélyt kaptak az államtól, ennek ellenében kötelez­ték őket több fő- és algimnázium tartására, olyan tanárokkal, akik az előírt vizsgálatot letették. A József ipariskolát mindjárt a főváros elfoglalása után megnyitották, új tanárokat neveztek ki, fizetésüket szabályozták, jobb taneszközök beszer­zését tették lehetővé számára. Az elemi iskolák fejlesztése céljából a nagyobb községeket felszólítot­ták, hogy külön igazgatókat állítsanak be az iskolákba, akik megosztatlanul foglalkozásuknak élhetnek, javasolták a tanítók jobb dotálását és az iskolai szolgálatnak a jegyzői hivataltól való elválasztását. Jelentéseket kértek be a tanítóképzőintézetek állapotáról, ide is neveztek ki új tanárokat. Minthogy az állam magára vállalta a kötelezettséget, hogy a megfelelő alapok elégtelensége esetében a tanügyi célokra szükséges összegeket elő­teremtse, mindazokat az alapítványi pénzeket és birtokokat, amelyek 1848 előtt a helytartótanács alá tartoztak, a pénzkezelés és birtokigazgatás egy­szerűsítése végett a kamarai igazgatás közvetlen kezelésébe adták át. A pro­testánsok iskolai alapjai feletti intézkedés jogát nekik maguknak engedték át, a görög nem egyesült iskolai alapok feletti felügyeletet egy külön, e fele-

Next

/
Thumbnails
Contents