Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai
kezet tagjai közül alakított deputációra bízták. Azokat a királyi ösztöndíjakat, amelyeket azelőtt a helytartótanács a kancellária megerősítése után osztott ki, most a helytartóság osztotta szét, és felügyelt a magánosok és testületek által adományozott ösztöndíjak kiosztásánál. A világi alapítványok, jótékonysági intézetek gazdálkodását a helytartóság ellenőrizte. Elkészítették az egyes alapok (egyetemi, tanulmányi) és alapítványok költségelőirányzatát, bizottságilag megvizsgálták és jóváhagyás végett felterjesztették a kultusz- és pénzügyminisztériumhoz. A kassai konviktust feloszlatták, az alapot likvidálták, ösztöndíjakat alakítottak belőle. Megkísérelték a budai irgalmas rend zilált anyagi viszonyait rendezni, újjászervezni a pesti vakok-intézetét, új szervezeti szabályzatot dolgoztak ki a váci siketnémák intézete számára. A háború következtében a takarékpénztárak siralmas helyzetbe kerültek, némelyiket az államkincstárból kellett támogatni. A Nemzeti Múzeum anyagi eszközei is elégtelenek voltak az építkezés befejezésére j s, a, berendezésre; az intézet továbbfejlesztéséhez a helytartóság támogatására volt szükség. A helytartóság vizsgálta felül az országos alap és a nemzeti színházi alap számadásait is. Az elemi csapások: árvíz, tűzvész, jégkár stb. következtében szerencsétlenül jártak támogatása is a helytartótanács hatáskörébe tartozott. Ezek számára részben az államkincstárból juttattak segélyt, részben gyűjtéseket engedélyeztek vagy adóelengedéseket rendeltek el. Minthogy a ragadozó állatok a fegyverviselés korlátozása folytán főleg az északi megyékben igen elszaporodtak, az elejtésükre kitűzött jutalomdíjakat felemelték. Az egyházi ügyek intézését is a tisztogatással kezdték. A politikailag „kompromittált" lelkipásztorokat, bármely felekezethez tartoztak is, illetékes egyházi elöljáróságaik útján hivatalukból elmozdították, megrótták vagy kötelezvényt írattak velük alá a jövőben tanúsítandó „korrekt" politikai magaviseletükről. A kompromittált és később kegyelmet nyert lelkészeket csak a helytartóság beleegyezésével lehetett a lelkipásztori hivatalban újra alkalmazni. A püspököket és superintendenseket utasították, hogy a forradalmi kormány parancsait és az azok értelmében a klérusnak adott rendeleteket az egyházközségi jegyzőkönyvekből töröljék, tegyék olvashatatlanná. A klérus összejöveteleit is ellenőrzésük alá vonták. A katolikus papságnak szerpapi gyűlések, a protestánsoknak konventek tartását engedélyezték, utóbbiaknak mindenkor egy kijelölt császári biztos közbejöttével. A kegyúri ügyekben keletkezett számos viszály elintézésénél azt az elvet követték, hogy a kegyúri jogok nem szűntek meg, ezzel szemben a kötelezettségek is teljesítendők maradtak. A földesurakat a kongrua fizetésére is kötelezték. A klérus kongrua-kiegészítésének kiszámítása, megítélése sok munkát adott, a szükséges adatok kimutatását az alapítványi számvevőség készítette elő. Ugyancsak sok viszályt idézett elő a papi dézsma megszűnése. A vallásalapból több szemináriumot és az elaggott papok házait támogatták. Statisztikai kimutatást készítettek az országban levő férfi és női szerzetesi kolostorok személyi állományáról. A püspökök félévenként felterjesztették a vallásváltoztatásokról szóló kimutatásokat. Rendeletet hoztak a vasár- és ünnepnapok megtartására. A büntető intézetekben a vallásoktatást és lelkipásztorkodást a helybeli papra vagy külön erre a célra kijelölt egyházi személyre bízták.
