Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai
Az ostromállapot tartamára a hadsereg parancsnoka különösen a sajtóügyre, az egyleti ügyekre, az idegenrendőrségre, a külföldre szóló útlevelek engedélyezésére, a politikailag aggályos egyének szemmeltartására, a nyilvános erőszaktétel, ellenszegülés, zendülés és lázadás elnyomását célzó minden kényszerrendszabályra, valamint az efféle bűntények megelőzését szolgáló intézkedésekre gyakorolt döntő befolyást. A helyi rendőrséget illető rendelkezésekbe a hadsereg parancsnoka csak annyiban folyt be, amennyiben azokkal egyszersmind magasabb államrendőri célt is el kívántak érni. A sajtóvétségek, az egyleti ügy és az útlevélügy szabályainak megsértése, valamint közerőszaktétel, az állam belső rendjének megzavarása, a katonai eskü megszegésére való csábítás, áltoborzás, katonaszökevényeknek nyújtott segítség, továbbá zendülés, lázadás és felségsértés miatti bűnvádi eljárásokat az ostromállapot tartamára a haditörvényszékeknek kellett lefolytatniuk. A helytartóság ideiglenes vezetőjének ezért utasítania kellett a politikai hatóságokat, hogy minden ilyen jellegű vétséget és bűntényt az eljárás megindítása végett a haditörvényszékek tudomására hozzanak. Geringer csak 1851 elején kezdte meg a helytartóság szervezésének munkálatait. A volt helytartótanács személyzetéből sokan, akik még éltek, politikai szempontok miatt nem számíthattak állami alkalmazásra, mások önként vonultak vissza. Helytartósági alelnök de la Motte gróf lett, aki 1848 előtt Gömör és Nógrád megyékben támogatta a kormányt, s vagyona is állítólag a választásokon úszott el a konzervatív párt győzelme érdekében. A tanácsosok közül Sacher lovag azelőtt Galíciában volt Kreishauptmann, Lazansky Antal gróf pedig a belügyminisztériumban titkárkodott, mindkettőjüket már Geringer irodájának megszervezésekor helyezték át Magyarországra azért, hogy a hazai közigazgatás berendezkedésének a többi tartományok mintájára történő átalakításában segédkezzenek, s részben azért is, hogy a hazai szláv lakosságot megnyugtassák. A többi tanácsos hazai származású s nemzetiségre nézve nagyrészt magyar volt, olyanok, akik már eddig is császári szolgálatban állottak, mint Szalay István, Szőgyény volt elnöki titkára, vagy Szekrényessy András, aki Pest város bírájaként a magasabb rendőri szolgálatot vezette be a magyar fővárosban. Az újonnan felállított helytartóság 1851. április 10-én kezdte meg működését. Elnökségre és tíz ügyosztályra oszlott, mindegyik élén egy-egy tanácsos vagy megbízott osztályvezető állott. Hogy az ügyosztályok működését a gyakorlatban lehetővé tegyék, tíz titkári állást rendszeresítettek. Minthogy a tanácsosi grémiumban a magyar elem dominált, a titkári állásokra nagyrészt a hazai nemzetiségek tagjaiból választott, s mintegy azokat képviselő férfiakat neveztek ki. Ezzel akartak a nemzetiségi követeléseknek eleget tenni, hogy a birodalmi alkotmányban meghirdetett egyenjogúságot vallásfelekezetek, nyelvek és nemzetiségek között a gyakorlatban érvényre juttassák. A nemzetiségek képviselői közt ugyanis kevés olyant találtak, akit tanácsosi állásra alkalmasnak tartottak volna, úgy vélték azonban, hogy a titkárok révén az óhajtott egyensúlyt megteremthetik. A megalakuláskor az ügyosztályok, azok ügyköre és vezetői a következők voltak:
