Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai
I. Különleges jogszabályok alkotása (Sacher) II. Ürbéri ügyek, egyenes adózás, telepítés, be- és kivándorlás, protestánsok ügyei (Szilassy) III. Ipar, kereskedelem, hitelintézetek, közlekedés, építésügy (Bujanovits) IV. Katonai és csendőri ügyek (Lazansky) V. Közigazgatási személyzeti és illetményügyek, költségvetési és számadási ügyek, árvaügy, nemességi ügyek, névváltoztatás, levéltárügy (Szalay) VI. A megyei közigazgatás szervezeti, személyzeti- és illetményügyei, fogyasztási adó, állami monopóliumok, mezőgazdaság és bányászat (Zsitvay) VII. Községi ügyek, közbiztonsági és rendőrségi ügyek, útlevélügy, sajtó„ színházak, egyesületek ellenőrzése, szegényügy, börtönügy (Szekrényessy) VIII. Közoktatásügy, világi alapítványok (Madarassy) IX. Római és görög katolikus egyházi ügyek, egyházi alapítványok, jótékonysági intézetek (Peitler kanonok) X. Egészségügy (dr. Tormay és dr. Wachtel) Később, 1852 decemberében felállítottak egy XI. számot viselő ügyosztályt, a hadikártérítési ügyek intézésére. A személyzeti ügyeket 1852. július 19-ével az V. ügyosztályból teljesen az elnökségre tették át. Ennek oka részben az volt, hogy az ügyosztály, a maga csekély létszámú beosztottjával, nem győzte az ügyek intézését, részben pedig az, hogy de la Motte a személyzeti ügyeket kényesebbnek tartotta, semhogy azok az általános iktatókönyvbe bevezethetők lennének, s minthogy a helytartóság működése amúgy sem kollegiális módon, hanem a mindenkori hivatalvezető felelősségére történt, természetesebbnek vélte, hogy a személyi ügyek ne alkossanak külön referenciát, hanem az elnöki irodában intézzék azokat, az ő közvetlen utasításai szerint. 19 Az ügyosztályvezetők hetenként egyszer tanácskozásra gyűltek össze, hogy elvi döntést igénylő ügyekben véleményt nyilvánítsanak. Az egyes ügyosztályok kiadvány-fogalmazatainak revízióját Sacher és de la Motte között osztották meg. Mindazokat az iratokat azonban, amelyekre Sacher azt írta: „gesehen", de la Motte-nak is látnia kellett, valamint minden, a miminisztériumnak vagy a hadseregparancsnokságnak szóló kiadványt, s ezeket Geringer approbálta. Az egyes ügyosztályok külön ügyosztályi iktatókönyveket vezettek, azok azonban nem maradtak ránk. Geringer 1852 elején vált meg végleg a helytartóság vezetésétől, s tette át működési körét teljesen a belügyminisztériumba. Ettől kezdve de la Motte, mint a helytartóság alelnöke, egyedül vezeti az ügyeket. Mióta azonban Albrecht főherceg, az ország katonai és polgári kormányzója, akit az uralkodó a helytartóság főnökévé kijelölt, a maga külön kormányzósági hivatalát berendezi, a helytartóság már nem közvetlenül levelez a bécsi minisztériumokkal, hanem azon keresztül, s minden, a helytartó hatáskörébe eső ügyet oda terjeszt fel döntésre. Ez utóbbira 1852. május 27-én kap uta19 D 46. 1852: 4030.