Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
A) A BIRODALMI CENTRALIZMUS KORA Alkotmánytörténeti szempontból tekintve, a birodalmi centralizmus korát a szabadságharc bukásának időpontjától számítjuk. E korszak előzményei azonban a szabadságharc idejére nyúlnak vissza, ez idő alatt alakult ki a bécsi kormánykörök alkotmányjogi felfogása Magyarországnak az „összbirodalomba" való teljes beolvasztását illetően. Ezek az előzmények a császáriak által megszállt országrész kormányzatában nyertek gyakorlati alkalmazást. Amikor Windischgrátz hadai Magyarország ellen indultak, a bécsi kormányférfiak már elszánták magukat arra, hogy az 1848-i magyar törvényeket félretolják, de még nem jutottak egyetértésre a tekintetben, hogy az országnak milyen mérvű önkormányzatot adjanak. A Schwarzenberg-kormány liberális miniszterei, élükön báró Stadion belügyminiszterrel, a birodalmi kormányt kívánták a forradalom által eltörölt magyar és erdélyi kancelláriák örökébe iktatni. A birodalmi kormány mellett ugyanakkor összbirodalmi gyűlés létrehozását is tervezték, hogy a kormánynak bizonyos parlamenti támaszt adjanak. Windischgrátz helyeselte a birodalmi centralizációt Magyarország irányában, a parlamentarizmust azonban veszélyesnek tartotta. A miniszterek mindenekelőtt birodalmi alkotmány létrehozását vélték szükségesnek, s ehhez, a Kremsierben ülésező birodalmi gyűléssel párhuzamosan, hozzá is fogtak. Windischgrátz beleegyezése nélkül azonban az alkotmányt nem lehetett tető alá hozni, mert ő a magyarországi hadjárat megindulásakor ígéretet kapott arra, hogy a magyar királyság jövőbeni berendezése felől az ő megkérdezése nélkül nem döntenek. A táborszernagy konzervatív politikus lévén, ragaszkodott ahhoz, hogy a politikai vezető szerep a községi, járási, megyei és országos igazgatásban egyaránt a birtokos nemesség kezében legyen, mint ahogy az a forradalom előtt volt. Stadion ezzel szemben hallani sem akart rendi előjogokról, s az államigazgatásban az eddiginél nagyobb szerepet szánt a polgárságnak. A konzervatív és liberális centralisták közötti vita végül is az előbbiek látszólagos meghátrálásával végződött; a valóságban ők az alkotmány létrejötte után is a liberális intézmények megvalósítása ellen dolgoztak. A Stadion által kidolgozott alkotmány, amelyhez Windischgrátz végül beleegyezését adta, s amelyet azután Ferenc József 1849. március 4-én, a kremsieri birodalmi gyűlés egyidejű feloszlatása mellett, oktroj útján adott ki — bár a benne megígért liberális intézmények bevezetésére soha sem került sor —, lényeges fontosságú a magyarországi kormányzat története szempontjából, mert benne Magyarországnak a Monarchiához való viszonya a Schwarzenberg-kormány centralista felfogásának megfelelően nyert szabályozást. A birodalmi alkotmány felsorolja az ausztriai császárság, a „szabad, önálló, oszthatatlan és felbonthatatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchia" koronatartományait, s ezek között Magyarországot, s vele egy sorban Erdélyt (a Partiummal) és Horvát-Szlavonországot (Fiúméval és a tengermellékkel), megígérve, hogy ez utóbbiak a „magyarországi királyságtól" teljesen függetlenek lesznek. A szerb vajdaság különállásának kérdését későbbi döntéstől teszi függővé, a határőrvidéknek pedig meghagyja katonai szervezetét, s azt a birodalmi végrehajtó hatalomnak rendeli alá. Az alkotmány kinyilvánítja, hogy: az egész birodalom egyetlen vám- és ke2 Abszolutizmuskori levéltár 17