Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

ból a célból, hogy az országgyűlési választókerületeket és a megyei központi választói bizottmányokat megalakítsák. Majláth ellenezte azt a tervet, hogy az országgyűlés tárgyalása alá formális királyi propositiókat bocsássanak, s az összehívó királyi leiratban csak a tárgyalandó kérdések nagy vonalakban való felvázolására kívánt szorítkozni. Javaslatait a császár azonnal elfogadta.

140 Másnap, szeptember 18-án, a kancellár bizalmas körlevélben közölte a főispánokkal az uralkodó elhatározását. A főispánoknak ügyelniük kellett arra, hogy a bizottmányok, minden politikai vagy közigazgatási kérdés vitáját feltétlenül kizárva, egyedül a számukra kiszabott feladattal foglalkozzanak. Ezt Majláth szerint olyan fontos érdekek követelték, „melyek a feltétlen jogfolytonossági követelményeknek tért nem engedhetnek". Ennélfogva a főispánnak mérlegelnie kellett megyéjének hangulatát, és ha úgy találta, hogy a bizottmányi tagok többsége az alkotmányosság azonnali helyreállítását követeli, összehívásuk tehát csak ,,rendzavarási kísérletet eredményezhetne", Majláth kijelentette: ebben az esetben „inkább lennék hajlandó a választási kezdeményezés egyöntetűségét s az e részbeni előkészületek kisebb jelentőségű alakszerűségét áldozatul hozni, semmint az ország nyugalmát s a józan mérséklet eddigelé ünnepelt diadalát szenvedélyes kifakadások által kockáztatni engedjem". A főispánnak tehát előzetesen bizalmas úton értekeznie kellett a bizottmányi tagokkal, s bizonyságot kellett szereznie tőlük, hogy politikai kérdések vitatásába nem bocsátkoznak, sőt az ilyent meghiúsítják. Ha erre nem álltak rá, a főispán fel volt hatalmazva arra, hogy a bizottmány összehívása nélkül, közvetlenül az 1861. évi központi választói bizottmányt hívhassa össze, s az esetleg hiányzó tagokat azzal egyetértésben pótolhassa. Ugyanez történt akkor is, ha a megyebizottmány összeült, de várakozás ellenére kormányellenes tüntetésekre ragadtatta magát; az ilyen megyebizottmányt a főispánnak fel kellett oszlatnia. Ha a központi választói bizottmány is megtagadta közreműködését, a főispán bizalmas értekezlet útján alakíthatott új központi bizottmányt.

141 Ilyen előzmények után hívták össze az országgyűlést 1865. december 10-re. A választások komolyabb zavarok nélkül zajlottak le, s eredményük a magyar uralkodóosztály kiegyezés iránti hajlandóságát bizonyította. Az országgyűlési képviselők nagy része jobboldali pártokhoz tartozott, ezek zömét a jobbközép, Deák Ferenc pártja alkotta. Ferenc József december 15-én elnapolta a kolozsvári országgyűlést, és elrendelte Erdélyben is a pesti országgyűlésre való választásokat. Az erdélyi képviselők a Deák-párthoz csatlakozván — annak vezető szerepét az országgyűlésen belül vitathatatlanná tették. A jobboldali pártok együttműködése mindazonáltal hamarosan felbomlott. Az abszolutizmus talaján kiegyezkedni hajlandó konzervatív párt politikáját Deák élesen elítélte, s Majláthék opportunizmusával — amint Deák maga mondotta — ő a jog politikáját szegezte szembe: a jogeljátszási elméletet határozottan visszautasítva, rendíthetetlenül ragaszkodott a jogfolytonosság elvének érvényesítéséhez. m D 185. 1865:1067. m D 185. 1865:1073.