Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

Az első kérdés, amelyet a bizalmas tanácskozáson tárgyalás alá vettek, a katonai bíróságok rendkívüli hatásköre megszüntetésének általános jogi következményeire vonatkozott. A jelenvoltak egyhangúlag úgy nyilatkoztak, hogy a rendkívüli hatáskört királyi leirattal meg kell szüntetni s a megfelelő teendőket az illetékes polgári bíróságokra (a kir. táblára, ill. a megyei vagy városi törvényszékekre) kell bízni. Azt, hogy a politikai bűnügyek tárgyalására külön ideiglenes polgári bíróságot állítsanak fel, az októberi diplomával és az 1861. november 5-én adott uralkodói ígéretekkel összeegyeztethetetlennek látták, nem is tartották időszerűnek. Űgy vélték, a régi magyar törvények elég rugalmasak ahhoz, hogy mindenfajta, az állam szempontjából veszélyes cselekményre alkalmazzák őket. Bár az osztrák általános s az azzal megegyező katonai büntetőtörvénykönyv több olyan büntetendő cselekményt sorolt fel, amelyeket a magyar törvények nem említettek (mint pl. a köznyugalom megzavarásának egyes eseteit, a nemzetiségek elleni gyűlölet szítását, nyugtalanító hamis hírek terjesztését, királyi pátensek és rendeletek megsértését stb.), a bizottság szerint a magyarországi bíróságok az államra veszélyes cselekményeket mégis mindig megbüntették. A személynök kiemelte, hogy bár az osztrák büntető törvénykönyv Magyarországon elvesztette hatályát, annak rendelkezései már annyira átmentek az életbe és a bírák felfogásába, hogy mindazokban az esetekben, amikor a magyar törvények valamely büntetendő cselekményre nézve nem tartalmaztak megfelelő szankciókat, hallgatólagosan továbbra is az osztrák törvényt alkalmazták, és négyévi hivatali működése alatt egyetlen eset sem fordult elő, hogy valakit azért mentettek volna fel, mert valamely, az általános jogi fogalmak szerint büntetendő cselekményre nézve nem volt pozitív magyar törvény. A bizottság egyhangú véleménye szerint az állam, a trón és a közbiztonság elleni cselekmények esetében a Kúria tagjai megfelelő módon fogják a törvényeket alkalmazni. Hogy azonban ezt tehessék, a politikai bűnügyek üldözésére hivatott kir. jogügy igazgatóságot is akcióképessé kellett tenni. Ezt 1861-ben visszaállították ugyan, de megfelelő személyzet nélkül, s így az általa megkeresett hatóságok jóindulatától függött, sikerült-e a szükséges vizsgálatokat lefolytatni. (A pénzügyminisztérium hallani sem akart a jogügyigazgatóság végleges szervezéséről addig, amíg a politikai bűnügyeket a katonai bíróságok tárgyalták, s amíg a magyar bírósági reform meg nem született.) — A bizottság a magyar törvényeket egyedül a sajtóügyek terén nem látta alkalmazhatónak. Az 1852. évi sajtórendszabály Magyarországon az októberi diploma után is érvényben maradt, de ennek a rendelkezései az osztrák büntetőtörvénykönyvre épültek. A bizottság úgy vélte, hogy éppen az országgyűlés idején a sajtóval szemben hatásos eszközökre van szüksége a kormánynak. Az 1848. évi magyar sajtótörvényt azonban nem kívánta újból életbe léptetni, már csak azért sem, mert az adott körülmények közt szó sem lehetett esküdtbíráskodásról. Az 1862. évi osztrák sajtótörvényt pedig, amely az eljárást a közigazgatási hatóságok kezéből a bíróságokéba juttatta, nem kívánták Magyarországra oktrojálni. Az 1852. évi sajtórendszabályt azért találta célszerűnek a bizottság, mert adminisztratív eszközökkel dolgozott, és így sajtórendőri szempontból kellő védelmet nyújtott az államnak. Azt javasolta tehát, inkább hagyják érvény-