Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

ben ezt a szigorúbb rendszabályt, mint hogy az enyhébb, 1862. évit oktrojálják. Ehhez a régebbi rendszabályhoz, függelék formájában, utasítást lehetne adni, a büntetőjogi kérdések szabályozására. A második kérdés, amellyel a bizottság foglalkozott, a helytartótanács hatáskörét illette. A helytartótanács törvényes hatáskörének megszorítása a provizórium idejére azért történt, hogy e hatáskör a helytartó működését ne korlátozza, s a helytartótanácsot felmentsék attól a törvényes kötelességtől, hogy az ország törvényeivel ellenkező felsőbb intézkedések ellen minden esetben remonstráljon. A helytartótanács testületi hatásköre azonban a kivételes állapot tartamára sem szakadt meg, hiszen a fontosabb ügyeket továbbra is tanácsüléseken tárgyalták meg, s a helytartótanács, ill. a helytartó egyes intézkedésekkel szemben ezután is élt a felterjesztés jogával. A bizottság véleménye szerint az adott körülmények között nem kellett attól tartani, hogy a helytartótanács a kormány működésére hátrányos, zsibbasztó hatást gyakorolna. Azt javasolta tehát, helyezzék ismét vissza törvényes hatáskörébe, annál is inkább, mert az országgyűlés előkészítésével kapcsolatban sok feladat hárul majd rá, s ennek sikeres elvégzése érdekében kerülni kell az okot arra. hogy ezt a kormányhatóságot törvénytelen működéssel vádolhassák. Végül a törvényhatóságok reaktiválásának kérdése merült fel. Ezt a bizottság egyelőre nem merte javasolni. Űgy vélte, hogy közigazgatási szempontból az 1861. évi megyebizottmányok felélesztésére nincsen szükség, sőt az csak újabb zavarokhoz vezetne, mert a bizottmányok a kinevezett hivatalnokok törvényes működését előre láthatólag kétségbe vonnák, s ismét megkísérelnék kezükbe ragadni a közügyek minden ágának irányítását. Ez pedig újra elmérgesítené a helyzetet. Bár a reaktiválást az uralkodó megígérte, a bizottság véleménye szerint ezt arra az időre kellene halasztani, amikor a megyék jövőbeli berendezésének törvényhozás útján történő szabályozására nézve a végleges álláspontot törekszenek kialakítani. Miután Zichy a bizottság javaslatával megegyező értelemben nyilatkozott, felterjesztése fölött a miniszterek sokáig vitáztak. Egy részük — élükön Lichtenfelsszel, az államtanács elnökével — a magyar állásponttal szemben azt kívánta, addig ne oszlassák fel a katonai bíróságokat, amíg a hozzájuk utalt bűncselekményekre nézve (akár sajtó útján követik el azokat, akár más úton) határozott, lényegükben az osztrák törvényekkel megegyező jogszabályokat nem adtak ki. A magyar fél, hogy a sajtóügyek és egyéb ügyek elbánásában mutatkozó ellentmondást kiküszöbölje, inkább hajlandó volt lemondani a sajtóvétségek megtorlására nézve kiadandó utasításról, s úgy vélte, ezen a téren is megelégedhetik a magyar büntetőtörvények alkalmazásával.Lichtenfels attól tartott, hogy Magyarországon 1861-hez hasonlóan a törvénykezés terén teljes anarchia fog bekövetkezni. Schmerling kijelentette, ha nem is kellemes kivételes állapottal országgyűlést tartani, mégis a legfontosabb, hogy rend legyen. A május 9-i minisztertanácsban a császár a magyar kancellária eredeti javaslatához járult hozzá, amely szerint csak a sajtóügyek számára kellett utasítást kiadni. Ennek megszerkesztését miniszteri bizottságra bízták, s megegyeztek abban, hogy a magyar bíróságok hatáskörét helyreállítják. Ez alkalommal azonban egy másik kérdésben, a 3 Abszolutizmuskori levéltár 113