Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

korábbi kéziratainak szövegével. A megyei kormányzóknak pedig kötelességévé tette, hogy rendelkezéseinek végrehajtását ellenőrizzék, az ellenkező hivatalnokokat szigorúan felelősségre vonják és körutazásaik alkalmával a. gyakorlati végrehajtásról meggyőződjenek. Arra is ügyelniük kellett, hogy minden politikai és törvénykezési hivatalnok a község ügyviteli nyelvén küldje ki azokat a rendeleteket és parancsokat, amelyeket közvetlenül a községekhez intéz. A kancelláriának pedig megengedte, hogy ama rendelkezését, amellyel több nemzetiségi megyének és sz. kir. városnak engedélyezte, hogy saját közügyeit a többségi lakosság anyanyelvén tárgyalhassa, indokolt esetben más megyékre és városokra is kiterjeszthesse. A rendelkezések végrehajtása ebben az esetben is késett. A kancellária december 10-én kiadta ugyan a megfelelő utasítást a helytartótanácsnak, s Pálffytól bekérte a kibocsátandó hirdetmény szövegét kiküldetés végett, Pálffy azonban csak többszöri sürgetés után, 1865. február 20-án küldte be a hirdetmény és a hatóságokhoz intézendő körlevél fogalmazványát, megjegyezve, hogy azok kiküldését jelenleg nem tartja szükségesnek és időszerűnek. Mégis úgy látta, hogy azt már ki kell adnia, mert időközben a legfelsőbb elhatározás szövege — nem tudja milyen úton — a közönség előtt ismeretessé vált. Azt kérte azonban, hogy a kihirdetés a szokásos módon történjék, „mert a nyomtatott körrendelet kiküldése szokatlan és izgató". Zichy ekkor indíttatva érezte magát arra, hogy Pálffy tudomására hozza, miszerint indítványa a legfelsőbb szándékkal ellenkezik. Ha a nemzetiségek önkormányzatából (az egyetlen nagykikindai kerületet kivéve) nem is lett semmi, a nemzetiségi nyelvhasználat tárgyában kiadott rendelet végül is kiment a megyékhez, az októberi diploma vonatkozó rendelkezésének végrehajtását kívánva tőlük. Addigra azonban már az országgyűlés előkészítése s ezzel kapcsolatban a provizórium megszüntetésének kérdése került előtérbe, olyannyira, hogy a rendelet végrehajtása most már teljesen elvesztette aktualitását. 3. A kiegyezés időszaka 1865. június 8—1867. március 9. A januári elhatározás után még hónapok teltek el, amíg az uralkodó meghozta végleges döntését a magyarországi kivételes rendelkezések megszüntetésére nézve, és szakítva a Schmerling-féle „liberális centralizmus"' politikájával, szabaddá tette az utat a kiegyezési tárgyalások előtt. Ferenc József 1865. január 23-án megbízta a magyar kancellárt: tegyen neki javaslatot a katonai bíróságok rendkívüli működésének megszüntetésével kapcsolatos intézkedésekre. Zichy ezután bizalmas tanácskozásra magához kérette az ország fő közigazgatási és bírói méltóságait, a helytartót, az országbíró helyettesét és a kir. személynököt. A megbeszélések február 6-án, 7-én és 8-án történtek, rajtuk a fentieken kívül a kancellária néhány vezető személyisége is részt vett. Zichy a döntés jogát magának tartotta fenn; felterjesztését csak egy hónappal a konferencia után, március 6-án tette meg az uralkodónak.