Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

Forgáchnak éppen ezekben a napokban sikerült elérnie Zaránd megye ama határozatának megsemmisítését, amellyel a megye hivatalos nyelvévé a magyar kizárásával a románt tette volt meg. A Vajdaság bekebelezése Után az ottani nemzetiségek nyelvhasználatát is részben számukra kedvezőtlen módon szabályozták. Ezekben a viszonyokban csak a provizórium második szakaszában, Forgách bukása után következett be némi változás. Az Arad megyei románok 1864-ben újabb panasziratot nyújtottak be az udvarnál nemzeti nyelvük elnyomatása miatt. Mikor ennek ügyében a helytartótanács felterjesztést tett, ehhez Dobrzánszky Adolf tanácsos különvéleményt csatolt, s ezt a helytartótanács két másik nemzetiségi tanácsosa, Francisci és Mandits is aláírta. A különvélemény szerint általános a panasz, hogy a nemzetiségek nyelvhasználatára és egyenjogúsítására vonatkozó addigi szabályok elégtelenek. Az, hogy nem mindenünnen futnak be elnyomatás iránti panaszok, nem bizonyítja azt, hogy az elnyomás nem általános. Csak azok panaszkodnak, akik még nem adtak fel minden reményt; ahonnan panasz nem érkezik, ott a lakosok már mit sem remélnek, vagy csak nagyarányú változásoktól várnak jobbulást. Az elégtelen rendeletek sem kerülnek végrehajtásra: a megyék kormányzói akadályokat gördítenek a nemzetiségi nyelvek használata elé. Dobrzánszkyék szerint az ország közigazgatását teljesen át kellene szervezni. Azt javasolják: állítsanak fel a nemzetiségek számára külön megyéket, s azok intézzék maguk nemzeti, vallási, iskolai, alapítványi ügyeiket, saját nyelvükön, külön gyűléseken, a megyegyűlések vagy királyi hatóságok befolyása nélkül. A javaslattevők önkormányzati jogot kérnek a nemzetiségek számára vallási, nemzeti, nyelvi téren. Ezt úgy vélik megoldhatónak, ha az uralkodó — az országgyűlés tárgyalásait be nem várva — a nemzetiségek számára privilégiumokat ad. amelyek egyenjogúságukat biztosítják. Pálffy a különvéleményt május 19-én kötelességszerűen felterjesztette Bécsbe, egyben kérdést intézett azonban az akkori kancellárhoz, Zichy Hermannhoz, vajon célszerű-e az abban hangoztatott nézeteket a koronatanács elé vinni. Zichyhez írt levelében bosszúsan állapítja meg: azzal, hogy a nemzetiségek szószólóinak befolyásos állásokat igyekszik kieszközölni, úgy látszik, csak szaporodik az ilyen szószólók száma — vagyis nem sikerül őket leszerelni. Hivatalos felterjesztésében egyébként a különvéleménnyel szemben utal arra, hogy az uralkodó a nemzetiségi kérdésben a döntést az 1861. évi országgyűlésnek engedte át, majd (1862. július 27-én) az erre vonatkozó törvényjavaslat elkészítését a helytartótanácsra bízta. A nemzetiségi megyék felállításának tervét Pálffy felterjesztése törvénytelennek minősíti, s arra figyelmeztet: ha az iralkodó teljesítené ezt a kérést, hasonló igényekkel lépnének fel a többi koronaországban élő nemzetiségek is.

132 Zichytől nem lehetett várni, hogy Dobrzánszkyék különvéleményét nem terjeszti tovább, s arról Schmerlingék nem szereznek tudomást. A panasziratnak meg is lett az eredménye: az uralkodó 1864. december 2-án újabb elhatározást bocsátott ki a nyelvhasználat dolgában. Ebben megparancsolta, küldjenek Magyarország minden községéhez a község ügyviteli nyelvén fogalmazott hirdetményt, a nemzetiségek nyelvhasználatát szabályozó