Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)
MÁSODIK RÉSZ A helytartótanács felügyelete alatt működő hatóságok, hivatalok és személyek iratai
összes lényeges kérdésben a két hatóság közösen döntsön. Ettől kezdve tehát a személyi ügyekben is közösen határoztak, ha pedig nem tudtak megegyezni, a döntést az uralkodó ítéletére bízták. Egyúttal elhatározták, hogy a hivatal költségeihez az alapítványi birtokok jövedelméből a helytartótanácsnak is hozzá kell járulnia. A 700 forint évi fizetést meg nem haladó állásokra, előzetes megállapodás után, hol a helytartótanács, hol pedig a kamara nevezte ki a pályázók közül a legmegfelelőbbet. Az évi 700 forinton felül fizetéssel járó állások betöltésére pedig a helytartótanács hozzájárulása után a kamara tett javaslatot az uralkodónak. Ezzel tulajdonképp egy áldatlan állapot vette kezdetét, mely elsősorban az igazgatóság munkájában éreztette hatását, hisz a kettős felügyelet miatt még azoknak az ügyeknek az elintézése is lényegesen elhúzódott, amelyek elintézésében a két hatóság egyetértett. 1815-ben újabb segédigazgatói állást szerveztek. Harmadik segédigazgagatónak 1816-ban Markmüller Károly Heves megyei mérnököt nevezték ki és megbízták az igazgatóság út- és hídépítési munkálatainak az irányításával. Markmüller kinevezésével az út- és hídépítési ügyek (structura viarum et pontium) igazgatására is külön osztályt hívtak életre. Az új osztály felállítása után azonban a személyzet számát nem növelték, hanem a szükséghez képest a két eredeti osztály tagjaiból hol egyik, hol másik segéd vagy mérnök, valamint több vagy kevesebb rajzoló és gyakorló mérnök állt az osztályvezető rendelkezésére. 1816-tól kezdődően tehát már négy osztálya volt az igazgatóságnak: az építészeti, a vízműi, a hajózási és az út- és hídépítési. 1818-ban a hajózási osztály státusait szervezték át. Addig ugyanis a „departamentum navigationis" az igazgató alá rendelve osztályfőnök nélkül működött. Tagjai a következők voltak: 2 hajózási mérnök 800, 2 hajózási mérnök 500, 2 hajózási ellenőr 600, két anyagszertáros 500, két pösmester (vízgátmester) 400 forint évi fizetéssel. E rendszerben az igazgatóság sérelmesnek találta, hogy a mérnökök aránylag kisebb fizetést kapnak, mint a szakértői képesítéssel nem is rendelkező anyagkezelők. Ezért az igazgatóság kérésére a hajózási osztály státusait az alábbiak szerint módosították: 1 hajózási felügyelő 1200, 1 első mérnök 800, 1 második mérnök 600, 1 harmadik mérnök 500, 2 ellenőr 500, 1 anyagszertárnok 400, 2 vízgátmester 400 forint évi fizetéssel. A hajózási felügyelő, aki fizetését tekintve egyenlő rangba került a harmadik segédigazgatóval, átvette az osztály vezetését. Ettől kezdve 1846-ig lényegesebb szervezeti változás már nem történt az igazgatóságnál.* A kettős felügyelet következtében igen gyakoriak voltak a helytartótanács és a kamara között a nézeteltérések. 1846-ban például a kancelláriának az 1814. évi rendelkezésekre hivatkozva utasítania kellett a helytartótanácsot, hogy „a magyar királyi építészeti igazgatóságnál a legfelsőbb kinevezéstől függő tiszti állások betöltése iránt jövendőben e magyar királyi Helytartótanáccsal egyetértőleg történendő kijelölések legfelsőbb határozat következtében a magyar királyi udvari kamara részéről" terjesztendők fel. Ennek ellenére a helytartótanács hatásköre az igazgatóság fölött állandóan növekedett. Ez, természetszerűen következett abból, hogy az igazgatóság munkájának * Az Építészeti Igazgatóság történetére lásd Ember Győző: „A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata (1788—1867)" című tanulmányt. Levéltári Közlemények 1942—1945.
