Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

jövedelmének kérdését; a helytartótanács és a kamara vegyes bizottsági ülésen tárgyalta meg a plébániáknak a városok házipénztáráiból történő segélyezését. Ilyesfajta összeírásokat a plébániákról később, az 1820-as és 30-as években is készíttettek a törvényhatóságokkal. A papság kellő anyagi helyzetének biztosítása mellett megfelelő képzettségére is figyelmet fordított a kormányzat. A kérdéssel való foglalkozást mutatja, hogy 1814-től kezdve évi kimutatásokat kellett beküldeniük a püspököknek az újonnan felszentelt diakónusokról és presbiterekről, feltüntetve végzettségüket, vizsgáik eredményét, nyelvismeretüket, s egyéb adatokat (születési hely, felszentelésük napja, beosztásuk stb.). Ezeketa katalógusnak nevezett kimutatásokat a helytartótanács a számvevőséggel dolgoztatta fel s az összesítést fölterjesztette az uralkodónak. A türelmi rendelettel kapcsolatban II. József 1784-ben összeíratta a görög nem egyesült alapítványokat; ezután pedig — végig az egész korszakon át — a törvényhatóságok kötelesek voltak félévenkint vagy évenkint jelentést tenni a helytartótanácsnak az új alapítványokról, ill. közölni, hogy nem történt alapítványtevés. A beérkezett jelentéseket a helytartótanács áttette a számvevőséghez összesítés végett s az összesített táblázatot felküldte az uralkodónak. Rendszeres ellenőrzést gyakorolt az uralkodó a helytartótanács útján az ún. illyr nemzeti alapkezelése, hováf ordítása fölött. Ez az alap a görög keletiek egyházi és iskolai céljait volt hivatva szolgálni s a karlócai metropolita rendelkezett vele. Számvevőt azonban a király nevezett ki hozzá, a számadásokat a helytartótanácshoz kellett beküldeni, az terjesztette föl legfelsőbb jóváhagyásra. Az alapból rendszerint kikölcsönöztek kamatra kisebb-nagyobb összegeket, a kölcsönért folyamodók kérései felett az uralkodó döntött a metropolita és a helytartótanács véleménye alapján. A püspökök halálakor az uralkodó rendelkezett a hagyaték számbavétele, leltározása és a püspökség javainak kezelése felől. Adminisztrátort nevezett ki, aki az üresedés ideje alatt intézte a püspökség anyagi ügyeit s a jövedelmekről és kiadásokról készített számadásait beküldte a helytartótanácsnak, az pedig továbbította az uralkodónak. Az új püspökök beiktatására királyi biztos szállt ki. A jobb jövedelmű püspököknek évente meghatározott összeget kellett adniuk a kevésbé jól ellátott püspökségek jövedelmeinek kiegészítésére. Amennyiben e kötelezettség alól felmentést kértek, vagy valamelyik püspök dotációjának javításáért folyamodott, kéréseiket a helytartótanács küldte föl az uralkodóhoz. A helytartótanácshoz futottak be a törvényhatóságoktól a görög keleti monostorok és egyházközségek vagyonáról a törvényhatóság vagy a földesúr megbízottjának közreműködésével készített évi számadások, s ezeket a helytartótanács szintén eljuttatta az uralkodóhoz. Ugyancsak a helytartótanács közreműködésével történt a metropolitaválasztás céljából tartott nemzeti kongresszusok költségeivel kapcsolatos teendők lebonyolítása. A küldöttek napidíjára és útiköltségére szükséges összeget ugyanis a kincstár előlegezte. A kongresszus végeztével azután a törvényhatóságok kivetették a görög keleti hívekre (olykor össze is írták a kivetés érdekében a görög keletiek házait). A törvényhatóságok beszedték a pénzt s befizették az illetékes kamarai pénztárba. A szétosztásról, beszedésről