Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

káptalanok (székeskáptalanok) számát. Az ezeknek az intézkedéseknek következtében állami kezelésbe került vagyont, valamint a betöltetlen (vacans) püspökségek jövedelmeit (az ún. intercalaris jövedelmeket) a lelkészpénztárnak adta, hogy elég pénz legyen a lelkészségek rendezésére. A lelkészségek rendezését tartotta ugyanis egyházi téren a legsürgősebb és legfontosabb feladatnak. Ennek előkészítése érdekében rendelte el az egyházi vagyonnak, a világi és szerzetes papságnak, a plébániák jövedelmeinek stb. összeírását és az ezzel kapcsolatos feladatok irányítására állította fel 1782. szeptember 10-én kiadott rendeletével a helytartótanácsban az egyházi bizottságot. (Az egyházi bizottság felállítására, szervezésére, hatáskörére vonatkozó tudnivalókat 1. a ,,Protocolla commissionis ecclesiasticae" ismertetésében.) A kívánt összeírások — a klérus s a törvényhatóságok vonakodása ellenére —végül is elkészültek s a helytartótanács által kidolgozott javaslat alapján megindult az új plébániák, filiálék szervezése s a meglevő plébániákhoz káplán alkalmazása, ahol erre szükség volt. Az új templomok és-paplakok építéséhez a községek kézi és igás robottal járultak hozzá, a szükséges pénzt a földesurak, ill. nagyobb részben a vallásalap adta, a templomok felszerelése pedig az eltörölt kolostorokból került ki. Az új állásokban részben a lelkipásztorságra megfelelőnek talált szerzeteseket alkalmazták. A régi lelkészek megtartották teljes régi jövedelmüket, az újak pedig a vallásalapból kaptak fizetést. A rendezés munkájának nagy része végbe is ment II. József uralkodása alatt. A II. József halála után bekövetkezett visszahatás során az egyházat érintő rendelkezéseinek javarészét hatálytalanította II. Lipót. Helyreállította a megszüntetett káptalanokat és javadalmakat, megszüntette az intercalaris jövedelmeknek a vallásalapba való bevitelét, újra megengedte a szerzetesek koldulását stb., a már végbevitt lelkészség-rendezésen azonban nem változtatott. A katolikus egyház ügyeiben a későbbi évtizedekben sem hajtottak végre olyan lényeges, nagyarányú, az egész országra kiterjedő reformokat, mint aminők II. József uralkodása alatt végbementek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyház ügyei felett gyakorolt állami felügyelet, irányítás lényegesen csökkent volna, úgyhogy a folyamatosan adódó feladatok intézése során nagy tömegű iratanyag jött létre. Az ügyosztály munkájának java részét a katolikus világi papság ügyeinek intézése jelentette. Különösen sok munkát adott II. József uralkodása alatt a lelkészségek rendezése, az ennek érdekében elrendelt különböző összeírások előkészítése, ezeknek a püspököktől, rendfőnököktől, törvényhatóságoktól való behajtása, majd a számvevőséggel való feldolgoztatása. Az uralkodó utasításai alapján a helytartótanács dolgozta ki a szükséges összeírások kérdőpontjait s szólította fel az illetékeseket ezek beküldésére. Beérkezésük után pedig átadta a számvevőségnek összesítés végett s végül az összesítéseket fölterjesztette az uralkodóhoz. Összeírások készültek az országban levő világi papok és szerzetesek számáról, a püspökségek, prépostságok, apátságok jövedelmeiről, a meglevő plébániákról és jövedelmeikről, jegyzékek azokról a helységekről, amelyekben új plébániák emelésére vagy a régiek átszervezésére volt szükség. A püspökök jelentéseket küldtek be a szerzetesek és világi papok vizsgáztatásáról, ezek alapján a helytartótanács elkészítette a lelkipásztorságra alkalmas és nem alkalmas egyháziak jegyzékét s felküldte az uralkodóhoz. Mindezek alapján a helytartótanács kidolgozta a tervezetet