Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

tását szorgalmazta, amelyekben a katolikus és protestáns gyermekeket, a vallásoktatást leszámítva, együtt tanították. Kiterjedt II. József figyelme az ország görögkeleti vallású (román és szerb) lakosságának iskolázására is, s a görög nem egyesült lakosságú községekben is számos elemi iskolát állíttatott fel. A zsidók iskolázására is külön gondot fordított. így azután uralkodása alatt az elemi iskolák szervezése a korábbinál jóval eredményesebben, gyorsabban folyt (pl. a háborús 1788—89. évben 500 elemi iskola létesült az országban). A népoktatás fejlesztése érdekében kimondotta az általános tankötelezettséget s a gyermekeiket iskolába nem járató szülőket 20 krajcáros büntetéssel sújtotta. A tanoncnak való felvételt és a zsidó ifjaknál a házasságkötés engedélyezését is az elemi iskola sikeres elvégzéséhez kötötte. Az ipar színvonalának emelése végett erőteljesen pártolta a Mária Terézia alatt a nagyobb városokban bevezetett rajziskolákat, s ezek látogatására számos rendelettel igyekezett rászorítani bizonyos iparágak tanoncait. Az elemi iskolák ellenőrzésének hatásosabbá tételére az iskolafelügyelők mellett még külön iskolalátogatókat (visitatorokat) is alkalmazott. A német hivatalos nyelv bevezetésével kapcsolatban elrendelte, hogy nem lehet népiskolai tanító az, aki nem tud németül, majd azt is, hogy a népiskolák tanítási nyelve német legyen. II. Lipót a II. József-féle rendszer felszámolása során az elemi iskolákra nézve is hozott változást. Megszüntette a normális módszer kötelező voltát, új iskola állítása esetén a községre és a földesúrra bízta a módszer megválasztását s a tanítóktól nem kívánta meg a normális módszer ismeretét és a tanítóképző elvégzését. Eltörölte a 20 krajcáros büntetést, de a megyéktől megkívánta, hogy a helyi körülményekhez képest alkotott szabályrendelettel bírják rá a szülőket gyermekeik iskolába küldésére. A német nyelvre vonatkozó rendelkezések nyomán kelt felzúdulás lecsillapítására kimondta: nem akarja akadályozni semmilyen hazai nyelv tanítását az elemi iskolákban, de hasznosnak tartja, ha avárosokban és nagyobb mezővárosokban az elemi iskolákban módot adnak a német nyelv tanulására. Ezzel hivatalosan is helyreállott az elemi iskolákban a nemzeti nyelveken folyó tanítás, amit II. József rendelete a gyakorlatban nem is tudott megszüntetni. II. József halála után a rendek is megpróbáltak befolyást szerezni az oktatásügyre s az 1790—91-i országgyűlésen a közoktatás kérdéseinek rendezésére is országos bizottságot küldtek ki. Ez foglalkozott az elemi iskolák kérdéseivel is. A bizottság munkálatából azonban nem lett törvény s a köznevelés kérdéseit ismét csupán királyi rendelet, a sok évi huzavona után I. Ferenc által 1806-ban kiadott második Ratio Educationis szabályozta. (Ennek alapjául az országos bizottság munkálata szolgált ugyan, de az udvar elképzeléseinek megfelelően átdolgoztatták Szerdahelyi György kanonokkal, a helytartótanácsi tanulmányi bizottság tagjával.) Bár az országgyűléseken a rendek továbbra is követelték a közoktatás törvény útján történő szabályozását, erre nem került sor. Egészen 1848-ig érvényben maradt a második Ratio Educationis s az udvar álláspontja szabta meg a tanügyi kérdések intézését. Ez az álláspont pedig nem volt olyan kedvező a népoktatásra, mint II. Józsefé. (Több vezető személyiség — Sándor Lipót, József nádor — a francia forradalom eszméinek behatolásától félve egyenesen károsnak tartotta a népoktatás fejlesztését.)