Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

őrzés, irányítás alá. Ez az iskolapolitika a jezsuita rend eltörlésével (1773) előállott kedvező helyzetben indult meg erős lendülettel a megvalósulás felé. A helytartótanácsban Mária Terézia 1773 novemberében tanulmányi bizottságot létesített az általános reform előkészítésére. (A helytartótanács tanulmányi bizottságának szerepére, szervezetére, valamint az egész tanügy átszervezésére vonatkozóan lásd a „Departamentum litterario-politicum" ismertetését.) 1775-ben — párhuzamosan az osztrák fejlődéssel — Magyarországon is külön bizottságot állított fel a királynő a népiskolák ügyeinek intézésére: az iskolabizottságot. Ez azonban a helytartótanácsi tanulmányi bizottság és a magyar kancellária állásfoglalása következtében csak mintegy alosztálya volt a helytartótanácsi tanulmányi bizottságnak s annak egyes tagjaiból állott. Elnöke Balassa Ferenc gróf, referense Berchthold Ferenc gróf püspök, tagja Skerlecz Ferenc volt. (Később Pál Gáspár pozsonyi kanonokot, az elemi iskolák főinspektorát is kinevezték tagjává.) Az iskolabizottság tárgyalásainak eredményét a helytartótanács tanulmányi bizottságának terjesztette be. Az iskolabizottság rövidéletű volt, a Ratio Educationis kiadásával (1777. augusztus 2.) feloszlott, az uralkodónő az összes iskolák ügyeit a helytartótanácsi tanulmányi bizottságra bízta. A Ratio Educationis az ország valamennyi iskoláját, köztük természetesen az elemi iskolákat is, állami felügyelet alá helyezte. Az elemi iskolák — akárcsak a felsőbb iskolák — felekezeti iskolák maradtak ugyan s a községek, városok tartották fenn őket továbbra is, de most már állami felügyelet alatt működtek. Az iskolafelügyelők (inspektorok)ellenőrizték őket, akik a tanügyi kerületek élére állított főigazgatóknak voltak alárendelve. (Az iskolafelügyelők nagyrészt az illető kerületekben lakó kanonokok közül kerültek ki.) Elrendelte a Ratio az elemi iskolai oktatásban az ún. „normális" vagy sagani módszer bevezetését; ennek megvalósítása érdekében egyes nagyobb helységek elemi iskoláiban tanítóképzőt szerveztek. (Az olyan elemi iskolákat, amelyekben a normális módszer szerint tanítottak, normális iskoláknak nevezték. Később ezt az elnevezést már csak a tanítóképzővel ellátott elemi iskolákra alkalmazták. Az elemi iskolák eredeti elnevezése, a „scholae triviales", lassan kiszorult s helyet adott a „scholae vernaculae", ill. még inkább a „scholae nationales" elnevezésnek. E két utóbbi elnevezés arra utal, hogy az elemi iskolákban — a közép- és felsőfokú iskoláktól eltérően — anyanyelven, az illető vidék nemzeti nyelvén folyt a tanítás.) II. József uralkodása alatt még fokozottabb mértékben foglalkozott a kormányzat az elemi iskolák ügyével, mert ő a népoktatást állította iskolapolitikája középpontjába. 1785-ben, a helytartótanács és a kamara egyesítésével kapcsolatban kiadott rendeletében kifejtette, hogy az elemi iskolákat a „nemzet felvilágosodása fő eszközének" tekinti s ezekre kívánja fordítani a tanulmányi alap legnagyobb részét, még akkor is, ha ennek következtében a gimnáziumok számát csökkenteni kell. Alapelvként kimondotta, hogy minden helységben, ahol nincs iskola, bárki állíthat iskolát, akár a katolikusok, akár a protestánsok, mert „olvasni, írni, számolni (amelyre felfogása szerint az állam minden polgárának szüksége van) mindegyik iskolában meg lehet tanulni és jobb, ha akatolikus iskola van egy helységben, mint ha semmilyen sincs." Olyan helységekben, ahol egyik vallásfelekezet hívei sem voltak elegendő számban ahhoz, hogy iskolát tartsanak fenn, ún. vegyes iskolák felállí-