Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

BEVEZETÉS

kívül estek, mivel intézésükre sem a Hármaskönyv, sem az országgyűlés határozatai nem adtak utasítást. A felvilágosodott abszolutizmus, a központi hatalom anyagi érdekeinek a védelmében, nemcsak a jobbágy ésföldesúr közötti — a rendek által teljesen magánjogainak tekintett — viszony szabályozását ragadta magához, hanem az élet szélesebb területeire is kiterjesztette szabályozó és ellenőrző tevékenységét. A fásítástól kezdve, a szegényügy rendezése, szülőnők ápolása és az egészségügyi intézkedések egész sora, a temetkezések szabályozása stb. jelezte a teljesen új jellegű feladatokat. A helytartótanácsnak rendi szemléletben nevelkedett tanácsosai nem gondoltak ezekre a teendőkre, melyeknek a megvalósítása szintén rájuk várt. Az egyes állagok ismertetésénél plasztikusan domborodik ki, hogy hogyan növekedett újabb és újabb problémakörökkel a tanács munkája. A tanács feladatainak a bővülése, kezdettől megfigyelhető, de az 1750-es években meggyorsult és II. József uralkodása alatt érte el csúcspontját. II. József alatt a közigazgatás feladatainak a kiterjedése elérte azt a fokot, amelyet a polgári átalakulásig már alig bővítettek. A felállítás körülményeinek és a hatáskör alakulásának a vizsgálata után felmerül a kérdés, rendi vagy királyi hatóságnak kell tekinteni a helytartótanácsot. E téren nemcsak a történetírók hangoztattak eltérő véleményeket, hanem már a tanács fennállásának az idején is egymásnak ellentmondó ítéleteket mondtak működéséről. A felállításról szóló szűkszavú törvények — mint láttuk — tipikus termékei az uralkodó és a rendek kompromisszumának. A tanács működését szabályozó utasításban már alig tükröződött a kompromisszum, s minden területen az uralkodótól való függést igyekezett megteremteni. Az udvar részben elérte célját, de a helytartótanács mégsem lett az örökös tartományokban levő Regierungokhoz és Guberniumokhoz hasonló királyi hatóság, sohasem vált az udvar abszolutisztikus törekvéseinek engedelmes végrehajtó szervévé. A bécsi udvar nem is tartotta teljesen megbízható kormányhatóságnak, mint például a kancelláriát vagy kamarát, mert a helytartótanács mihelyt az alapvető rendi érdeket látta veszélyben forogni, ezeknél mindig határozottabban emelte fel tiltakozó szavát az uralkodónál. A helytartótanács alá tartozó rendi jellegű középfokú hatóságok, a vármegyék viszont rendiellenesnek tekintették tevékenységét. A tanács ugyanis magáévá tette a királyi utasításnak az adózó nép védelméről szóló elvét, s ezért gyakran szembefordult a földesurak és vármegyék jobbágynyúzó túlkapásaival. Szívós munkával bizonyos rendet teremtett a vármegyék ügyintézésében és adókezelésében, s ezt a megyei nemesség szintén nem nézte jó szemmel. A protestánsok a katolikus Bécs kiszolgálójának tekintették, egyrészt mert végrehajtotta a protestánsok vallásgyakorlatát korlátozó rendeleteket, melyek az 1730-as évektől egymást követték, másrészt mert a tanácsosoknak esküt kellett tenni Szűz Máriára és minden szentekre, ami gyakorlatilag" a protestáns nemességnek a tanácsból való kizárását jelentette. A liberális történetírás a királyi hatalom akaratnélküli eszközének nevezte a helytartótanácsot. A rendszeres bizottság történetét feldolgozó Kónyi Mária szintén királyi hatóságnak tekintette, álláspontját azzal indokolva, hogy az uralkodó gondoskodott anyagi fenntartásáról. Kétségtelen, hogy az anyagi fenntartás ténye is hozzájárult szerepének alakulásához, de önmagában egyáltalán nem elég a végleges ítélet kialakítására. Ember