Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

BEVEZETÉS

ben kiadott és kiadandó királyi rendeleteket a helytartótanács hajtja végre. (7. pont, 70 tc.) Ügyeljen arra is a helytartótanács, hogy az 1723 : 55. te, amely a főpapoknak egyházmegyéjükben és javadalmaikban való lakását rendeli el, megvalósuljon. (6. pont.) Ne avatkozzék bele az igazságszolgáltatásba, de őrködjék, hogy a törvények előírása szerint menjen és ha valami hibát vesz észre, azt orvoslás végett jelentse a királynak. (3. pont.) Végül, ha úgy látja a helytartótanács, hogy valamit el kellene rendelni az ország javára, javaslatát jóváhagyás vagy módosítás végett terjessze a király elé. A magyar kancelláriánál elkészített és még a helytartótanács működésének a kezdete előtt kiadott utasítás szerzői feltehetően a bizottság javaslatát használták fel a tanács feladatainak a számbavételénél. Ennek ellenére a két munkálat politikai célja között lényeges eltérés figyelhető meg. A bizottság tervezete még bizonyos tanácsadói szerepet is szánt az új kormányhatóságnak és általában a rendiség hatalmi exponensévé igyekezett tenni. Az utasításból viszont határozottan kidomborodott, hogy az udvar a helytartótanácsot teljesen másodfokú végrehajtó hatóságnak tekintette. Önálló cselekvési jogát vagy teljesen kizárta, vagy utólagos legfelső jóváhagyással engedélyezte, hogy ezzel az uralkodótól való függését teljessé tegye. A tanács ugyan kezdetben tett kísérletet arra, hogy hatáskörét kibővítse — például a megyéket és városokat érintő ügyekben kiadott kancelláriai, haditanácsi, kamarai stb. rendeleteket akarta kihirdetés előtt megvizsgálni —, de e törekvése ellen az uralkodó határozottan tiltakozott. A bizottság munkálatában a közigazgatás és igazságszolgáltatás különválasztásáról nem volt világos elképzelés, az utasítás azonban határozottan kimondotta, hogy a helytartótanács igazságszolgáltatással ne foglalkozzék. A systemával szemben az utasításnak különösen feltűnő vonása, hogy egyrészt a lakosság adózóképességének a fokozását ismételten meghagyta a tanácsnak, másrészt szó sem esett a nem adózó rendek anyagi érdekeinek az előmozdításáról, amire a bizottság javaslata többször is visszatért. Az utasítás kifejezetten királyi érdekeket helyezett előtérbe és bizonyos fokig rendiellenes álláspontot foglalt el, amikor az adózó népnek a földesurak és a vármegyék elnyomásával szembeni védelmét szigorúan meghagyta a tanácsnak. A rendi érdekek védelmére csak egy ponton nyitott lehetőséget. Utasította ugyanis a tanácsot, hogy az országgyűlés határozatainak — melyek az uralkodó és a rendek közti kompromisszum következtében erősen rendi érdekeket fejeztek ki — a végrehajtását ellenőrizze. A helytartótanács fennállása során nemegyszer élt ezzel a lehetőséggel, ha az uralkodó törekvései az alapvető rendi érdekeket veszélyeztették. Határozott ellenállást a király rendeleteitiek a végrehajtásával szemben azonban természetesen sohasem tanúsított. Az utasítás minden részletessége ellenére is csak általánosságban jelölte meg azokat a feladatokat, melyekkel az 1724. március 21-én működését megkezdő helytartótanácsnak kellett foglalkoznia. A gyakorlat is egyre több és több olyan problémát vetett fel, melyekre sem a központi kormányhatóság felállítását tervező bizottság tagjai, sem az utasítás elkészítői nem gondoltak. Néhány évtized múltán pedig a felvilágosodott abszolutizmus tudatosan terjesztette ki figyelmét az élet olyan területeire, melyek a rendi szemléleten