Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

az alapítvány céljainak. A rendszeres ellenőrzés azután a helytartótanács felállításától kezdve valósult meg. Az 1723. évi 70. te, megismételve az 1715. évi 74. tc-ben foglaltakat, megállapítja, hogy a király a helytartótanács egyes tagjait meg fogja bízni az alapítványok ügyének gondozásával. A helytartótanács számára kiadott első utasításban az uralkodó meghagyta a tanácsnak, hogy a kegyes alapítványok ügyének intézésére 3 tanácsosból és 1 titkárból álló bizottságot terjesszen elébe kinevezésre. Ez meg is történt, s a király 1724. december 30-án kinevezte a kegyes alapítványügyi bizottság (commissio piarum fundationum) tagjait. A bizottság számára a helytartótanács már ez év szeptemberében készített egy utasítás-tervezetet, de ezt az uralkodó nem fogadta el. A bizottság tagjait kinevező rendeletében azonban körvonalazta a bizottság tennivalóit, feladatául jelölvén ki, hogy vizsgálja meg a megyéspüspököktől, illetve a megyéktől a kegyes alapítványokról, ill. az egyházi javak és épületek állapotáról, esetleges pusztulásuk okáról beküldendő jelentéseket, tanulmányozza át az alapítóleveleket (ha a püspökpökök esetleg nem tudják beküldeni az alapítóleveleket, szerezze meg másolatukat a kancelláriától, vagy a kamarától) s tegyen javaslatot a hibák megszüntetésére. Javaslatát azután a tanács tárgyalja meg s terjessze fel neki. (0. L. Helytt. lvt. Kézikönyvtár, No. 5.) 1733-tól, a lelkészpénztár felállításától és a lelkészpénztári bizottság megalakításától kezdve a'kegyes alapítványi bizottság feladatainak egy részét, az egyházi épületekről való gondoskodást többnyire a lelkészpénztári bizottság végezte. (L. az ,,Acta cassae parochorum" ismertetését.) A két bizottságban tárgyalt ügyek sokszor kapcsolatosak is voltak egymással s nagyrészt ugyanazok a tanácsosok voltak a tagjai a lelkészpénztári és a kegyes alapítványi bizottságnak. Ezért 1737-ben a kegyes alapítványi bizottság azt javasolta az uralkodónak, hogy ezután a lelkészpénztári bizottság tárgyalja az alapítványi ügyeket is (0. L. Helytt. lvt. Acta miscellanea, Fasc. 49. No. 250.), de ezt nem fogadta el az uralkodó.1754-ben, amikor a bizottságok számára utasítások készültek, az akkor már 8 tanácsosból és 1 titkárból álló kegyes alapítványi bizottság is kapott utasítást. (0. L. Helytt. lvt. Kézikönyvtár, No. 5.) Ez lényegileg ugyanazokat a feladatokat rója a bizottságra, mint az 1.724-i, a bizottság tagjait kinevező rendelet. Kitűnik belőle, hogy megkívánták a püspököktől, vizsgálják meg a szemináriumokat és konviktusokat; ha kell, személyesen is s ellenőrizzék, hogy az alapítók szándékai teljesülnek-e, tartanak-e annyi növendéket, amennyit lehet és minderről időnként küldjenek jelentést a helytartótanácsnak. Megkívánták azt is, hogy évenként küldjék be az alapítványok kezelőinek számadásai! A bizottság feladata volt az utasítás szerint, hogy ezekből a jelentésekből táblázatos kimutatásokat készítsen, melyek feltüntetik az alapítvány jellegét, a kezelés módját, a növendékek számát s a hibákat. (Megállapítja az utasítás, hogy az esztergomi és zágrábi egyházmegyében jó eredménnyel bevezették azt, hogy a kisebb prelátusok is csak akkor végrendelkezhetnek érvényesen, ha hagynak végrendeletükben az egyház szükségleteire is; a bizottság gondoskodjék róla, hogy ez másutt is megvalósuljon.) 1769-ben a kegyes alapítványi bizottság beleolvadt a vallásügyi bizottságba; ez azonban nem okozott változást az alapítványügyek intézésében. A helytartótanács végrehajtotta azt, amit az uralkodó az alapítványokkal kapcsolatban kötelességévé tett s aránylag rövid idő alatt megvalósult az állami