Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

Bevezetés

Ezen a téren is bebizonyosodik, hogy a hivataltörténet és a levéltári munka, ebben az esetben a leltározás, mennyire összefügg, kölcsönösen segíti egymást. Sokszor csak a hatáskör ismerete old meg egy-egy tartalmi nehézséget, máskor az iratok tartalma világítja meg a hatáskörnek valamely homályos részét. Vigyázni kell természetesen arra, hogy a hatáskört papíron megállapító törvények, rendeletek, utasítások stb. a gyakorlatban gyakran módosultak. Az iratanyag mindig biztosabb alapot nyújt az eligazodáshoz, mint a jogszabályok, de ez utóbbiak gyakorlati értékét sem szabad lebecsülnünk. Ugyanilyen összefüggés van az iratanyag tartalma és ama hivatalok szervezete között, amelyek működése a levéltár megfelelő részét létrehozta. Ha tudom, hogy az egyes minisztériumoknak milyen ügyosztályaik voltak, mikor szűntek meg régi, mikor alakultak új ügyosztályok, sokkal könnyebben eligazodnom az iratok tartalmában. Ismerve a segédhivatalok: iktató, kiadó, irattár, pénztár, számvevőség szervezetét, ezeknek a főhivatalhoz való viszonyát, más szemmel nézem az általuk '— hogy úgy mondjam — termelt iratanyagot, határozom meg annak tartalmát és levéltári helyét. A hivataltörténet a leltározásnak és rajta keresztül a levéltárrendezésnek, az iratok őrzésének éppúgy, mint használatának, értékes útmutatást nyújt ebben a vonatkozásban is. A fentiekben mondottak vonatkoznak az iratanyagnak nemcsak tartaknára, hanem korára is. Ez a második adat, amely a kutatót és a levéltár kezelőjét egyaránt érdekli, amelynek megállapítása fontos feladata a levéltár ismertetőjének. A legtöbb kutató ugyanis nemcsak tárgyban, hanem időben is korlátozza érdeklődését, így felesleges munkától szabadul, és kíméli meg a levéltár kezelőjét, ha tudja, hogy milyen korú iratokat talál a kérdéses levéltári egységben. Hivataltörténet, főleg a hatáskör és a szervezet ismerete, a kor meghatározásánál is segítségére van a levéltár ismertetőjének. A harmadik adat, amire az ismertetésnek ki kell terjeszkednie, inkább a levéltár kezelőjének fontos, de a kutató előtt sem közömbös, az tudniillik, hogy a kérdéses leltári egységnek milyen a levéltári rendszere, az iratok hogyan nyertek benne elhelyezést. Ennek az adatnak a megállapítása aránylag nem nehéz feladat, különösen akkor, ha nem nagy leltári egységről van szó. Nehezebbé válik azonban azáltal, hogy további hasonló természetű, nevezetesen az iratanyag kezelésére és használatára vonatkozó adatok meghatározásával bővül. Mert sem a levéltár kezelője, sem a kutató nem elégedhetik meg annak ismeretével, hogy a kérdéses leltári egységnek milyen a levéltári rendszere, hanem azt is tudnia kell, hogy az iratokhoz vannak-e segédkönyvek és viszont, hogyan viszonylanak egymáshoz, miképen keletkeztek az iratok és a segédkönyvek, milyen feljegyzések találhatók rajtuk és bennük, ezek mikor készültek ós mit jelentenek? Ezekre és még más hasonló kérdésekre válaszolni már sokkal nehezebb, s hivatalok működéséből keletkezett levéltárnál, amilyen túlnyomó többségében az 1848/49-i minisztériumi, csak a hivataltörténet megfelelő ágának, az ügyintézés vizsgálatának segítségével lehetséges.