Magyarországi és erdélyi központi kormányszervek szervezetének és működéseinek története 1526-1867 (Levéltári szakmai továbbképzés Felsőfok 7. Budapest, 1959)

A törökkori királyi magyarország kormányzata(1526-1690)

38. tc.-el a rendiség hatalmas ellentmondásba keveredett saját álláspontjával, hiszen abban implicite elismerte'as udvari kamara illetékességét a magyar kamarai Ügyeiére nézve /eszel többszáz évre jog? érvet adott a bécái abszolutista törekvéseiének/. A valóság az volt, hogy « bizonyos időszakoktól és kivételektől eltekintve - a magyar kamara önállóságát elismerték: rendeleteket a király nevében kapott, felterjesztéseit a királyhoz intézte, ezzel szemben a felterjesztéseket az udvari kamara véleményezte és referálta, a rendeletek-jrulnyomór észt az udvari kamarában születtek meg* De ezen tul: a magyar kamara költségvetéseit az udvari kamara dolgozta ki, utasításait ugyancsak| a kamarai főhivatalnokok kinevezése az udvari kamarában dőlt el - formailag persze mindezek mini* királyi rendeletek jelentek meg, tehát az udvari kamara nem mint felettes hatóság, hanem mint az uralkodó melletti "kabinettitkárság" nyert befolyást a magyar pénzügyekre, emesak az irányítás, hanem az ellenőrzés is az udvari kamarába futott be: a magyar kamara minden számadást az udvari kamarának kellett megküldjön, a felmentvényt ugyan az uralkodó adta - ám gyakorlatilag az udvari kamara látta él a legfelsőbb számvevői szerepet, s az uralkodó ennek referátuma alapján döntött. Toltak aztán olyan korszakok is, amikor a formai követelményékre sem ügyeltek gondosan, hanem a rendeleteket az udvari kamara a saját nevében adta ki. Főleg a XVI* század vége felé következett ez be, amikor a koholt vádak alapján foJLy** tátott nagyarányú birtokelkobiásokban - ami egyik közvetlen oka lett a Bocskay~szabadságharcn&k a magyar nemességnek javaiból való kiforgatásában. a magyar kamara teljesen a bácsi kamara eszköze lett. Jgz váltotta ki az 1606, 1608-i ©rszágg-fülések felháborodott követelését, hogy a kamara /mint mináén rossz kútforrása/ töröltessék el és a kincstartóság állittassók vidz» sza. Maga a törvényszöveg is ellentmondásos volt, a rendek harca is következetlen, ugy hogy a magyar kamara visszaállt, s a XVII. században újra számos törvényben követelni kellett annak függetlenségét. Sőt a század közepétől az udvari kamara - a& igazgatásban előforduló visszaélések korrigálása ürügyén « egyre sűrűbben beavatkozott közvetlenül is a magyar ügyekbe. XÁpót abszolutizmusa alatt, az 167©-es években ez a gyakorlat , a csucspontra hágott, sőt az 16?2-i kamarai utasitás a szövegnek mindama helyeire, ahol a korábbiakban a magyar kamarának a klar^Iyt^l való függése fejeződött ki, az udvari kamara szót helyeWeaítÍ^'

r

" be, ezzel nyiltan hangoztatva, hogy az udvari kamara a felettes hatóság. S ha az 1681-es országgyűlés ismét ki is mondja a függetlenséget, ténylegesen a század végéig egyre erősödő fennhatósága érvényesül a bécsi hatóságnak. Az az elv tehát, hogy a magyar kamara független, mert csak a királynak alárendelt szerv, valójában misztifikáció:; a király személyének /s ilyen közjogi misztifikációval a X^IXVII. század rendjei sürün beérték/^ mert mögötte idegen uralkodó áll, aki idegen hatóságaira támaszkodhatik, 3 idegen, a magyarsággal /előbb még csak mint rendiséggel, később egyre" határozottabban átint nemzettel/ szemben elfogult kormányzatra épit. Ám ezek után téves lenne a magyar kamarát egy3gerűen éa sommásan a bécsi hatóságok kiszolgálójaként tekinteni, gösjogi önállósága egyes korszakokban és egyes elnökök alatt nem pusztán formalizmusi a rendiség és a központosító törekvések árapály mozgásában hol ehhez, hol ahhoz ál3 kör^el^bb, s ez szük-