Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 9. 2002)

II. KORMÁNYZATTÖRTÉNET

betöltött és a válságos időszakban a püspöki kar meglehetősen megosztott volt; azt, hogy többen a szabadságharc oldalán álltak mi sem bizonyítja jobban, hogy 1849 után hat érseket és püspököt mondattak le tisztségéről, sőt volt akit távollétében halálra is ítéltek és jelképesen kivégeztek. Több szerzetesrendet is büntetés ért a forradalom támogatásáért, a piaristák esetében még a feloszlatás gondolatával is foglalkoztak, de végül megelégedtek a novíciusok felvételének átmeneti tilalmával. Az úgynevezett jozefinista egyházpolitika végét az 1855-ben megkötött konkordátum jelentette, amelynek keretében az egységes osztrák császárság kötött nemzetközi egyezményt az egyházi állammal. A magyar püspöki kar ugyan ellenezte, hogy a magyar egyházat az összbirodalom katolikus egyháza részeként kezeljék, de a neoabszolutizmus időszakában tiltakozásának nem lehetett eredménye. A 36 pontból álló egyezmény döntő változást hozott a több mint hat évtizedes jozefinizmus után. Ez a megállapodás feladta a katolicizmus államvallás jellegét, ugyanakkor az uralkodó lemondott a placetum jogáról, megengedte a Rómával való szabad érintkezést, mind a világi papság, mint a szerzetesrendek tekintetében. A konkordátumról megkötése után még évtizedekig vita folyt, de kétségtelen tény, hogy az állami irányítás a katolikus egyház életében lezárult. 1853-ban új célokkal és új szerepben visszatértek az országba a jezsuiták, akik a későbbiekben már nem elsősorban tanítói feladatra vállalkoztak. Ugyancsak az 1850-es évek második felében, a hatvanas évek elején élénkült meg más szerzetesrendek tevékenysége is. Elsősorban új női rendek telepedtek meg Magyarországon jelezve, hogy az egyháztörténetben is új korszak kezdődött a kiegyezés körüli években. A kiegyezés után kiépülő modern polgári Magyarország megvalósította a bevett felekezetek közötti teljes egyenjogúságot és ezt az 1868. évi LIII. tc.-ben az ún. viszonossági törvényben kodifikálta. A zsidókkal kapcsolatban már az 1867. évi XVII.. tc. kimondta, hogy az izraelita lakosok polgári és politikai jogok tekintetében a keresztényekkel egyenjogúak. A vallási egyenjogúsítás még váratott magára, mert a magyarországi zsidóság az 1868-1869. évi izraelita egyetemes gyűlés után három irányzatra (neológ, ortodox és status quo) szakadt és nem lépett fel egységesen. Végül az 1895. évi XLII. tc.-ben nyilvánítják törvényesen bevett felekezetnek az izraelita vallást. A századforduló körül már több kisebb felekezet is meghonosodott Magyarországon. Közülük a baptistákat szintén 1895-ben egyenjogúsították. A hazai egyházszervezetben és egyházigazgatásban a trianoni béke következményei okoztak óriási változást, hiszen a korábbi országterület kétharmada a szomszédos államokhoz