Dóka Klára: Levéltárkezelői ismeretek : Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 7. Budapest, 2001)

7. Iratkezelés 1945-1995 között

Község esetében a testnevelési és sportügyeket jelentő 1900-as, vagy a két nulla elhagyása után nyert 19-es számot feljegyezték minden sport tárgyában keletkezett iratra, és ehhez fűzték az adott évben a keletkező vagy a beérkező irat sorszámát. • így: 19-1 futballpálya építése 19-2 részvétel a megyei atlétikai versenyen, 19-3 xy távfutó eredményeinek elismerése stb. Megyei önkormányzat esetében az 1910-es vagy a 191-es számot írták rá a sport tárgyú iratokra. (gy: 191-1 uszoda építése 191-2 megyei sportnapok szervezése 191-3 részvétel az országos atlétikai versenyen stb. Országos szervnél (minisztériumnál) az 1911-es szám jelentette a sport ügye­ket, tehát ez került rá az ilyen tárgyú iratokra. Az új rendszerben a naplószerű iktatás, azaz iktatókönyv használata meg­szűnt. E helyett a fentieknek megfelelő tárgyak szerinti iktatást vezették be. Ez azt jelentette, hogy minden, az adott szervnél előforduló ügykör számára külön, a meg­felelő rendszámmal ellátott ún. ügynyilvántartó lapot nyitottak. Ezeken alszámosan iktatták az egyes ügyek iratait, az ügykezdő iratok beérkezésének sorrendjében. Egy sorszám alatt négy iratváltás nyilvántartására volt hely az előrenyomtatott ügynyil­vántartó lapon. Ha az ügyben ennél több iratváltás történt, ún. iratjegyzéken folytat­ták az ügy iratainak iktatását alszámok alatt. Ilyen esetben az ügynyiivántartó lapra ráírták, hogy „lásd az iratjegyzéket". Az ügyiratnyilvántartó lapokat a rendszámok nö­vekvő sorrendjében, dobozokban tárolták. A dobozban az egyes osztályok nyilván­tartólapjai közé elválasztólapokat helyeztek, rajtuk az osztály rendszámának és cí­mének, továbbá az alosztályok rendszámainak és címeinek a megjelölésével. Ugyanilyen rendben kerültek irattározásra az iratok is. Az iktatás és az irattá­rozás rendszere tehát azonos volt. Az ügykörök szerinti irattározás feleslegessé tette a mutatók készítését. A nyilvántartásban és magában az iratanyagban könnyen ­legfeljebb a rendszámokat, osztályokat, alosztályokat és csoportokat feltüntető, nyomtatásban kiadott kötet igénybevételével - el lehetett igazodni.

Next

/
Thumbnails
Contents