Szőcs Sebestyén: Útmutató az Új Magyar Központi Levéltár repertóriumainak készítéséhez (Levéltári módszertani füzetek 5. 1986)
I. A repertórium adatai
hogy a fond milyen szempontok szerint tagolódik állagokra, ezen belül sorozatokra stb.), valamint az anyag rendszerére vonatkozó adatokat összefoglalóan (azzal a megjegyzéssel, hogy a "rendszer" részletes kifejtésére az állagokról szóló ismertetésnél kerül sor); és végül az anyag levéltári őrizetbe kerülésének módjára vonatkozó tudnivalókat kell közölni. Az állagok szöveges bevezetőiben a következők közlendők: az állag jellegére vonatkozó adatok (amennyiben valamely nagyobb szervezet - hivatal, intézmény stb. - szervezeti egységének anyagáról van szó, az adott szervezeti egység hatáskörére, tevékenységére, az esetleges fontosabb szervezeti változásokra utaló adatok); az iratanyag tárgyának összefoglaló meghatározása; az anyag irattári rendszerének ismertetése (kútfő-tételszámos, alapszámos, közigazgatási rendszámos stb. rendszerű-e az anyag); az anyag rendezettségére és selejtezettségére, s az esetleges jelentősebb hiányokra vonatkozó tudnivalók (itt közölhetők az anyag tárolására vonatkozó fontosabb ismeretek is); az anyag kutatására vonatkozó fontosabb adatok (segédletekkel való ellátottság, a segédletek használatának módja, az anyag kérésére vonatkozó tudnivalók). Az azonos fondcsoportba tartozó több fond esetében azt az elvet célszerű követni, hogy ilyenkor a szervtörténeti adatokat lehetőleg egységesen, a repertóriumban szereplő fondókról készült összefoglaló bevezetőben kell közölni, egyes fondóknál pedig csak az itt közlésre nem kerülő, az egyes fondókra jellemző sajátos ismereteket kell megadni. A fentiekhez még annyit, hogy különös jelentősége van a bevezetésnek a tárgyilag nem tagolódó fondók esetében. Ilyeneknél