Bogdán István: A levéltári és könyvtári anyag alkotóelemei (Irat-és könyvkonzerváló tanfolyam jegyzetei 4. Budapest, 1961)

III. Pergamen

pant is kevertek - bekenték, hogy fényes legyen. A Misoldalt sárgították, általában bengebogyóból készített sárga festékkel kenték be, hogy a husolókaszával erősen felkapart helyeket befedjék, s s pergamennek egyenletes sárga szint adjanak. Szinespargament is készítettek, igy pl* indigóval kéket, rézrozsdával* borkővel zöldet. A szinespergaaien készítését /lilát és bíbort/ már a rómaiak is ismerték. Különleges előkészítést alkalmaztak a skótok, lényegébén fehér cserzést. Háromféle birkabőrrel dolgoztak: a hasi bárányból készítették a kis, vékony, a szopós bárányból a nagyobb, vékony és a birkából a nagy, vastag, tartós pergament. A szőrt faggyúval égették le. A szőrtüszőket csontkéssel vakarták ki. Mésartejes kezelés helyett sósviz-fürdő és nap-száritás művelet-forgót alkalmaztak, majd faggyúval itatták át a bőrt* A felületi képzés már hasonló volt. A pergament nemcsak kódexekhez és oklevelekhez használták, hanem irótáblához is. Két tipusa volt. Az egyikről a ceruza /ón/ vonását /az irást/ nyállal letörölhették. Ez általában birka-, ritkábban borjubőrből készült. A vakart bőrt enyvesviz mázzal bevonták, az ólomfehér salétrom- vagy ecetsavas oldatával átitatták, majd szárítása után, ólomfehér és lenolajfirnisz keverékével bevonták, végül a husolókaszával még egyszer átsimították. Ezt nevezték olaj- vagy számvetőbőrnek, a köznapi életben pedig szamárbőrnek. A másiknál az irást zsir- vagy tajtkővel lehetett letörölni. Ennél a birkabőrt krétával és enyvesvizzel, majd pedig szappanosvizzel vonták be. A pergamenkészités kezdetben a kolostorok, később önálló mesteremberek, a pergamenkészitők végezték. Ha egy helyen sokan • voltak, önálló céhük is volt, általában azonban vagy az irhások /fehértimár/, vagy a könyvkötők céhéhez tartoztak. Az inasidő még a 18. században is 4-6 év volt. A .magyarországi kancelláriák kezdetben külföldről, eleinte német területekről, majd Ausztriából, Cseh- és Lengyelországból szerezték be pergamen szükségletüket. Ezek északi hártyát készítettek. Később már hazai pergamenkészitők is rendelkezésükre álltak. Feltehetően a 15. században már dolgoztak a magyarországi városokban pergamináriusok, akik szintén északi hártyát készítettek. A hazai okleveles gyakorlatban felhasznált hártyák vegyes minőségűek. A 15. század előtt általában durvább, vastagabb, a 13. század folyamán jelentősen javul a minőség, de a 13-14. század fordulóján ismét visszaesik. Az Anjouk uralma alatt. megint a jóminőségü hártya az általános. A 14. század második felétől a hártya használata erősen csökken, de a minőség a 15. század végéig elsőrendű. A 16. században - akikor már in-