Nyulásziné Straub Éva: A Magyar Országos Levéltárban őrzött eredeti címereslevelek jegyzéke (Forrástudományi segédletek 2. Budapest, 1981)
Bevezetés
BEVEZETÉS A Magyar Nemzeti Múzeum levéltári anyagának jelentős része az ún. Törzsgyűjteményben volt elhelyezve, ahol az iratok időrendi sorozatot alkottak. E sorozatból a múlt század utolsó két évtizedében - főként a Múzeumi Levéltári Osztály megalakulása után — néhány tárgyilag összefüggő iratsorozatot alakítottak ki. Ilyen volt pl. a Céhiratok, az 1848/49-es forradalom és az emigráció, a Török iratok stb. gyűjteménye. A Címereslevelek és nemesi iratok c. gyűjtemény kialakítására 1886—1892 között került sor. A munka befejezésekor 193 db nemesi iratból állt a sorozat. A MNM Levéltári Osztálya anyagának a Magyar Országos Levéltárba történt átszállításáig folyamatosan gyarapodott a gyűjtemény, s gyarapodik ma is vásárlás és ajándékozás révén. A ma már 900 darabot meghaladó sorozat az 1526 utáni gyűjtemény részét képezi: a Hazai címereslevelek és nemesi iratok az R 64, a Külföldi címereslevelek és nemesi iratok az R 126-os törzsszámot kapta az Országos Levéltárban. (A Mohács előtti iratok kiemelésre kerültek a levéltár minden irategységéből, így a címereslevelek sorozatából is.) Az R 64-be, ül. az R 126-ba csak azokat a nemesi iratokat helyezzük, amelyek önálló egységként kerülnek az Országos Levéltár őrizetébe. Amennyiben családi levéltári anyag részét képezik, a családi levéltár többi anyagával kerülnek elhelyezésre a P szekcióba. 1 A segédletben szereplő oklevelek közel fele az R 64 és R 126 törzsszámú gyűjteményben található. A segédlet tartalmazza ezenkívül a más szekciókban — családi levéltárakban (P szekció), a Mohácselőtti gyűjteményben (Gtszekció, DL sorozat), valamint a magyar és erdélyi kormányhatóságok iratai között - őrzött címereslevelek adatait. A P, Q és R szekció anyagát, mint a címereslevelek legvalószínűbb tárolási helyét, egységenként haladva igyekeztünk átvizsgálni. A többi anyagot segédletek és a referensi útmutatás alapján vizsgáltuk meg. (Az eredményesen átnézett irategységek jelzetét 1. a Rövidítésjegyzékben.) Nem zárhatjuk ki azonban annak lehetőségét, hogy egy-egy fond vagy állag tartalmaz címereslevelet annak ellenére, hogy címe és jellege alapján erre nem gondolhattunk. A segédletbe csak az eredeti címeresleveleket vettük fel. Kivételt abban az esetben tettünk, ha a címereslevél formahű, hitelesített másolatban maradt fenn. (E másolatok száma nem haladja meg ajegyzékben közölt oklevelek 1%-át.) Az 1526 előtti okleveleknél két esetben eredetiről készült fényképmásolat is bekerült a jegyzékbe. Ennek az az oka, hogy a két oklevél a Levéltárban az 1945-ös hadműveletek során elpusztult. Kimaradt a jegyzékből néhány olyan 1526 előtti oklevél, mely a címereslevelek kialakulása, fejlődése szempontjából nem érdektelen, de hiteleshelyi, vagy egyszerű másolat formájában maradt fenn, ül. klasszikus értelemben nem tekinthető még címereslevélnek, így a válogatási szempontok következetes betartása miatt nem kerültek felvételre. 2 Feltétlenül meg kell említeni két oklevelet, amelyek a jegyzékből kimaradtak, de címertani szempontból említésre méltók. Az egyik I. Károly 1327. október 23-i oklevele Donch mester, zólyomi ispán részére (DL 50.507). Ebben a király megengedi, hogy személyes részvétele esetén a harcban arany vagy aranyozott címert használjon. Többet a használt címerről nem tudunk meg. A másik oklevél szintén I. Károlytól származik, 1332. február 14-én kelt és Kolos fia Kolos részére sisakcímert adományoz (DL 50.508). A két oklevél nem tekinthető ugyan címereslevélnek, de közvetlen előzménye a Zsigmond-kori tényleges címeradományoknak. Az első két oklevél, amely a jegyzékben szerepel — Zsigmond király 1398-ban, Ül. 1401-ben kiadott oklevele — már tényleges címeradomány, bár formaÜag eltér a többi adomány le veitől. Mindkét oklevélben leírták az adományozott címert, de nem festették meg. A későbbiekben adott címereslevelekben kihagytak helyet a címerrajz számára, s az oklevél szövegében utaltak arra, hogy az oklevélben a lefestett címert adományozzák. Az említett két oklevélben üyen utalás nincs. 3 Az 1401-ben kiadott oklevél az egyetlen olyan őrizetünkben levő eredeti címereslevél, melyet nem függőpecséttel, hanem rányomott pecséttel láttak el. Ismereteink szerint Zsigmond 1411-ben kibocsátott oklevelétől (6. sz.) kezdve a címeresadományoknak a szerkezete állandósult, a magyar, ül. erdélyi adománylevél esetén a címerrajz az oklevél élén, birodalmi adománylevélnél az oklevél közepén található. Minden expediálásra került oklevelet függőpecséttel láttak el. Az adományozó aláírása csak az 1526 utáni okleveleken található meg minden esetben. Formai jellemzője az 1526 utáni magyar címeradományoknak, hogy az oklevelet teljes méltóságsor zárja - 1526 előtt csak néhány oklevélen található —, a birodalmi és erdélyi címeradományokon ez a méltóságsor hiányzik. Mint már említettük, a jegyzék olyan oklevelek adatait tartalmazza, amelyekben címeradományról van szó. A címeradomány új címert, címermegerősítést 4 , vagy címerbővítést jelentett. Az oklevelek jelentős részében a címerrel együtt más kiváltságot is adományoztak. Az előforduló kiváltságok a következők: nemesség, nemességmegerősítés, rangemelés 5 , honosítás, pallosjog, vörös pecsét használata, névváltoztatás, örökbefogadás, elvétve kúrianemesítés és birtokadományozás. A címeradományt leggyakrabban nemesség adományozásával kapták. Táblázatban foglaltuk össze a legfontosabb adománytípusok százalékos megoszlását ajegyzékben közölt 1600 darab oklevelet 100%-nak véve.
