Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

is eredménydús tevékenységét, a kért felmentvényt pedig megadom. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Dr. Walko Lajos elnök: Nagyon köszönöm a vezetőség irányában kifejezett elismerő szavait a tisztelt részvényes úrnak és megkérdezem: van-e még va­laki a részvényes urak közül, aki felszólalni kíván? (Senki sincs.) Ha több felszólaló nincs, akkor határozatilag kimondom, hogy a tisztelt Közgyűlés az igazgatóságnak és a felügyelőbizottságnak az igazgatósági jelen­tésben foglalt részletes és elfogadott tájékoztatása és beszámolója alapján a jelen közgyűlés napját megelőző utolsó mérlegzárlattól eltelt időre a felment­vényt egyhangúlag megadja. 3 Jelentem a tisztelt Közgyűlésnek, hogy Heinrich Aladár és Somssich Gyula igazgatósági tagjaink mandátumukról korábban lemondtak. Igazgatósági tag­jaink száma ennek folytán 2l-re csökkent, akik közül 17-nek a mandátuma lejárt. Tekintettel arra, hogy alapszabályaink 23. §-a értelmében az igazgató­ságnak legalább 19 tagból kell állnia, kérem az igen tisztelt közgyűlést, hogy a három évre szóló választásokat megejteni méltóztassék. Jelentem továbbá, hogy a felügyelőbizottság megbízatása is lejárt, és ké­rem, méltóztassék a felügyelőbizottsági tagok egy évre szóló választását is megejteni. Oppler Emil: Tisztelt Közgyűlés! Minthogy az alapszabályok megengedik a közfelkiáltással való választást, tisztelettel indítványozom, hogy közfelkiál­tással válasszuk meg a 16 igazgatósági tagot és a 7 felügyelőbizottsági tagot. Éspedig javasolom név szerint: Aschner Lipót, dr. Baranyay Jusztin, Benes József, dr. Erdőhegyi Lajos, Esterházy Móric, Fellner Pál, Haggenmacher Ottó, dr. Hardy-Dreher Béla, Schweiger Ödön, Széchenyi Domokos, Walko Lajos, Buday-Goldberger Antal, Gschwindt György, Heinrich József, Wer­theimer Adolf és dr. Loschitz Elemér uraknak három évre szóló mandátum­mal igazgatósági tagokká, dr. Burchard-Bélaváry Rezső, Havel Imre, Rust Oszkár, Willerstorfer József, Oppenheim Miksa, Radnóthy József és Iglói Dezső uraknak pedig egyévi időtartamra felügyelőbizottsági tagokká való megválasztását. (Helyeslés.) 4 Dr. Walko Lajos elnök: Ezek után köszönöm a tisztelt miniszteri biztos úr­nak és helyettesének szíves megjelenését, valamint a részvényes uraknak köz­gyűlésünkön való megjelenését és részvételét is, és egyéb tárgyunk nem lévén a közgyűlést berekesztem. (Éljenzés.) (A közgyűlés végződött este 6 óra 10 perckor.) A feljegyzés hiteléül: Dr. Márki-Zay Lajos, országgyűlési elnöki osztályfőnök, az Országgyűlési Gyorsiroda ny. főnöke, (Bp. II., Nagybányai út 55. szám) Egykorú hiteles másodlat. - OL. Z/32. 28. cs., 684-697. 1. 1 A kihagyott rész a bank elhunyt igazgatósági tagjáról szóló megemlékezés. A napirend 1. pontja 1944-45-46. évi igazgatósági jelentés tudomásulvétele. A 2. pont a PK által kiküldött hites könyvvizsgáló jelentése az 1947. január 1-jei nyitó forintmérleg-

Next

/
Thumbnails
Contents