Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949

Ez a lényegében két évtizeden át alkalmazott megoldás a hitelszférába utalta a vállalatok tartós forgóeszköz-szükségletének jelentős hányadáról való gondoskodás kötelezettségét. Ez a bank számára újabb - a csak három évig élt kényszerhitelezésnél jóval hosszabb - időtartamra jelentett hitelezési kényszert. A számítások alapján tartósnak elismert, a kötelező vállalati termelési stb. tervekben számításba vett vállalati forgótőkét ugyanis a direktív tervgazdálkodási modell belső logikájából eredően mndenképpen rendelkezésre kellett bocsátani. Az emiatt folyósított hitelek megtérülésére pedig éppen - e forgótőkeigény tartós jellege miatt - a Bank nem is számíthatott. Valójában a költségvetést tehermentesítő hitelnyújtási kötelezettségről volt szó, melyet időnként más-más megnevezéssel és technikával ugyan, de a bank is kénytelen volt az egyéb döntési alternatívákat ás jelentő vállalati hiteligényektől elkülöníteni. Elvi jelentőségű meggondolásokra épültek és kisebb módosításokkal szintén „időállónak" bizonyultak a vállalati nyereségelvonásra vonatkozó szabályok. Ezek valójában kizárták a vállalatok nyereségérdekeltségét. A minimális - 5, illetve 2%-os mértéket meghaladó - vállalati nyereség évenkénti automatikus elvonása a forgalmi adókulcs emelése útján és a visszamaradó nyereségből fedezendő vállalati kiadások körének és mértékének tervezése (igazgatói alap, szociális és kulturális kiadások stb.), a vállalatok közti nivellálás egyik fő eszközének bizonyult. Ez persze a vállalati önállóság, az „önálló elszámolás" korabeli értelmezésével is összefüggött. A mezőgazdaság területén a hitelcélok és a hiteligénylők kategóriái szerint is erősen differenciált a kamatrendszer. A takarékbetétképződés alacsony szintje viszont - különösen a lekötött betéteknél - viszonylag magas kamattérítést biztosított. A kamatszabályozással az MNB kamatbevételei felére csökkentek. Az indokolás szerint „a bank a várható új funkciói és emiatt növekvő rezsije ennél még nagyobb kamatcsökkentést nem tesz indokolttá". A mezőgazdaságban a pénzforgalmi és hitelkategóriák szerepe - általában is - érdemibb maradt, mint az iparban. Az MDP Szövetkezetpolitikai Bizottságán készült feljegyzés a mezőgazdasági és szövetkezeti hitelellátás rendezéséről és a hitelszövetkezeti átszervezéséről. Ennek egyik lényeges intézkedése a szövetkezeti egyszámlarend létrehozása, az OSZH bekapcsolása a Nemzeti Bank egyszámlarendjébe azzal, hogy az OSZH feladata a tagszövetkezetek egyszámlavezetésén kívül a mezőgazdasági termékek felvásárlásáért és a földművesszövetkezetek irányításáért felelős Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK), továbbá az ipari szövetkezetek központja, az OKISZ és a budapesti szövetkezetek egyszámláinak vezetése. A célkitűzés az, hogy „a taghitelszövetkezetek teljes elhelyezési és betétállománya az OSZH-nál vezetett egyszámláikon a taghitelszövetkezetek, valamint az OSZH együttes kihelyezési és betétállománya pedig az OSZH-nak a Nemzeti Banknál vezetett egyszámláján jelentkezzék". A hitelszövetkezetek számát csökkenteni kell. Figyelembe kell azonban venni, hogy a szövetkezeti egyszámlarendben „hosszú ideig nem valósíthatók meg olyan mérvű kötöttségek, mint amilyenek a nemzeti vállalatok irányában érvényesíthetők". A hitelengedélyezést és hitelfolyósítást az OSZH keretében az állami válla-