Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949

telesek, az import felül- és az export alulszámlázása stb.) is jelentős helyet foglaltak el a vállalatok pénzügyi helyzetének okai közt. Az egyszámlarendszer funkciói 1949-ben tovább szélesedtek. Egyre több szakmát, vállalatot vontak be különböző jogcímeken és indokolással a rendszer keretébe. Szaporodtak a pénzforgalmon keresztüli ellenőrzést előíró, annak hatékonyságát feltételező és részletességét a már említett úton (alszámlák) is növelő intézkedések. Az egymást követő határozatok azt az elképzelést is tükrözték, hogy a bankszámlákon lebonyolított pénzforgalom nyilvántartása a vállalatok teljes tevékenységeinek részletes megfigyelésére, ellenőrzésére, sőt irányítására is lehetőséget nyújthat. A rendszer funkciói közt már ekkor is kiemelten érvényesült a béralapellenőrzés. A bank az egyes vállalatoknak munkabér kifizetésre csak a pénzügyi tervben jóváhagyott, a munkabér alszámlán előjegyzett havi, később negyedévi keretben teljesített kifizetéseket. Ennek ellentmondásossága már a pénzforgalom útján történő ellenőrzés korlátainak általános felismerése előtt nyert bizonyítást a gyakorlatban. A teljesített munka alapján legalábbis a bértarifákkal meghatározott mértékig a munkabéreket a banknak akkor is folyósítania kellett, ha a „tervkeret" már kimerült. 1948. május végén megállapodás történik az államosított vállalatok hiteleinek és összes bankügyleteinek a Nemzeti Bankhoz való átvitelére, ezt a GF június 4-én megerősíti. Az MNB hitelügyi osztályának munkaköre lényegesen kiszélesedik, hiszen ráhárul ezután a közvetlen hitelbírálat is. Módosul a vállalatok fedezetre és biztosíték adásra vonatkozó kötelessége is. Megfigyelhető, hogy a volt üzleti bankok hitelbírálati szempontjai, melyek a vállalati bonitást, likviditást, a fedezetet, illetve a garanciát tekintették a hitelnyújtás alapvető feltételének, hogyan szorulnak háttérbe, majd tűnnek el. A hitelnyújtás fő kritériuma a VPB által jóváhagyott negyedéves vállalati pénzügyi terv. Az ebben szereplő tételeket az egyszámlarend keretében meg kell, a tervben jóvá nem hagyottakat pedig - bizonyos kivételekkel és megszorításokkal - nem szabad a banknak hiteleznie. A dokumentumok közt szerepel egy látszólag pénzügytechnikai, valójában elvi fontosságú pénzügy politikai intézkedés. „Az egyszámlát vezető Magyar Nemzeti Bank a jövőben azon elv alól, hogy a vállalat egyszámlájáról csak a számlatulajdonos rendelkezése alapján eszközölhető folyósítás, a tételek egyes csoportjainál, melyeket esetenként a Főtanács határoz meg, kivételt tehet, és a jóváhagyott pénzügyi tervben meghatározott célokra a számlatulajdonos rendelkezése nélkül is hivatalból, vagy a kezdvezményezett felhívására fizetéseket teljesíthet". Ez szolgált elvi alapul az egyszámlarend keretében az inkasszórendszer, tehát nem a számlatulajdonos megbízó, hanem a kedvezményezett hitelező gesztiója alapján történő kifizetések elterjedéséhez, majd rövid idő alatt uralkodó fizetési módszerré válásához. Az állami vállalatoknak az egyszámlás vállalatok körén kívüli ügyleteire már ekkor korlátozó rendelkezéseket alkalmaznak, külön - az MNB által megállapított - hitelkeretekbe szorítják az egyszámlás körön kívülre szóló hitelezést. Az egyszámlás vállalatok körében pedig az egymásnak nyújtható hitelezést (kereskedelmi hitelek) és az ennek fontos elemét szolgáló váltóforgalmat kizárják.