Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949
vezeti kapcsolását választották. E piacrendezés nyomán alakult ki néhány hónap alatt az MNB takarékosztályának vidéki hálózata. Ebből viszont a következő lépésben az 1949 márciusában alapított Országos Takarékpénztár szervei (fiókjai) jöttek létre. Ennek az intézkedéssorozatnak egyik maradandó hatású következménye volt a nagy hagyományokkal és jelentős gazdasági háttérrel rendelkező regionális (megyei, városi stb.) bankok és takarékpénztárak megszűnése is. A piacrendezés eredményeként alakultak ki, illetve erősödtek meg az MNB területi szervei, az „egybankrendszer" (bankmonopólium) későbbi megvalósításának fontos szervezeti feltételeként. Anyagi-pénzügyi jelentősége szempontjából az említettekhez képest kisebb súlyú, politikai vonatkozásai miatt azonban jelentős volt az egyházmegyei takarékpénztárak sorsának az illetékes egyházi tényezőkkel kötött megállapodások formájában végrehajtott rendezése. Az MDP Allamgazdasági Osztályán készült, a bankrendszer átszervezésének koncepcióját és végrehajtási eszközeit is ismertető dokumentumokat közlünk. Tartalmuk, illetve a készítésükkor aktuális problémák köre és kifejtésük módja jól érzékelteti nemcsak az átszervezés folyamatát, hanem a fő koncepció alapvető változtatása nélkül a részletekben a végrehajtás során mutatkozó módosulásokat is. A nagybankok államosítása a közvetlen irányításuk alatt működő, illetve érdekkörükbe tartozó vállalatok jelentőségét figyelembe véve lehetővé tette, hogy még a radikális államosítást megelőzően közvetlen állami irányítás, illetve befolyás érvényesülhessen a magyar gazdaság, elsősorban a nagy- és középipar legfontosabb vállalatainál. A bankállamosítás tényéből és módjából még nem következett közvetlenül a kétszintű bankrendszer felszámolása. Azzal, hogy 1948 márciusában sor került a nagy- és középipar egészét érintő államosításra, a helyzet e téren is lényegesen változott. Nem volt többé szükség arra, hogy az állami irányítást a „tulajdonos" bankokon keresztül gyakorolják, megkezdődött az ágazati iparszervezés és a vállalatok közvetlen iparigazgatósági, illetve minisztériumi irányítása. Az államosított bankokra tehát e vonatkozásban már nem volt szükség. Előbb a Gazdasági Főtanács és az általa irányított szervek útján, majd 1949től a kiszélesített hatáskörű Tervhivatal vezetésével gyorsan bontakozott ki a részletes, naturáliákra épülő direktív tervgazdálkodás. Ez a pénzforgalmi és hitelkategóriákat is a tervek és a tervezés követelményeinek rendelte alá. Az 1948 folyamán még elsősorban a bankszervezet specializálását tartalmazó elképzelések és javaslatok háttérbe szorultak. Létrejött az egyszámlarendszer. Ez a pénzforgalom ésszerű lebonyolítása számára - az új lehetőségek felhasználásával - pozitív megoldásokat hozó rendszer a pénzforgalom természetétől idegen célokra történő felhasználása következtében bürokratikus intézménnyé torzult (alszámlák, részletes pénzügyi keretek stb. bevezetése). A vállalatok pénzellátását, ezen belül hitelezésüket is a havi, illetve negyedévi tervekhez kötötték, illetve azoknak rendelték alá. Az államosítás után elkerülhetetlen tőkerendezés, a korábbi kötelezettségek és követelések felszámolása (adósságrendezés és forgóalap ellátás), a kényszerhitelek intézményének bevezetése,
