Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

IV. A stabilizációtól a bankállamosításig

rítására irányuló igyekezete miatt is. Ennek a szempontnak a megítélésénél különös fontossággal bír az a körülmény, hogy a Bank által nyújtott hitelek zömében államosított üzemek, a közellátás, a mezőgazdasági termelés és újab­ban a 3 éves terv céljait szolgálják. E hitelek közérdekű jellege nem kétséges, tehát nem lehet kétséges az az előny sem, amelyet az ilyen természetű hitelek olcsóbbá tétele a gazdasági élet számára jelent. Ezek előrebocsátása után az üzletvezetőség javasolja t. Főtanácsnak, hogy a kamatláb folyó évi november hó 1-től kezdődőleg további intézkedésig váltók, közraktári zálogjegyek és értékpapírok leszámításánál 5%-ban, állampapírokra nyújtott kölcsönöknél 5 1/2%-ban, egyéb értékpapírokra nyújtott kölcsönöknél pedig 6%-ban állapíttassák meg. Gál Jeszenszky Ács Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL. XIX-L-l-n. 4. doboz. Eredeti aláírásokkal. Az iraton bélyegzőlenyomat „A Főtanács 1947. évi október 8-án tartott ülésén jóváhagyta. Budapest, 1947. október 8. Jeszenszky". 158/B Budapest, 1947. október 1. A GF HATÁROZATA A LESZÁMÍTOLÁSI KAMATLÁB CSÖKKENTÉSÉRŐL A Gazdasági Főtanács kívánatosnak tartja, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Hitelügyi Tanács a leszámítolási kamatlábat 7%-ról 5%-ra csökkentse. Ezzel kapcsolatban a Főtanács felkéri a Gazdasági Főtanács főtitkárát, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben dolgozzon ki olyan tervezetet, mely biz­tosítja egyrészt a betéti kamatláb változatlan szinten való tartását, másrészt a leszámítolási kamatláb csökkentésével kapcsolatban a pénzintézeti kihelye­zési kamatláb csökkentését is. Vas Zoltán s. k.. Dinnyés Lajos s. k. a Gazdasági Főtanács főtitkára miniszterelnök, a Gazdasági Főtanács elnöke Hiteles másodlat. - UMKL. XIX-L-l-n. doboz. Gazdasági Főtanács elnöke címeres körpecsét. Karácsonyi Lajos irodafőigazgató hitelesítésével. Az irat jobb felső sarkában kézírással: „L. a hitelosztály, további intézkedések végett. Jeszenzky, X. 9."

Next

/
Thumbnails
Contents