Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949
az MKP Bankszervező Bizottságában megvitatott dokumentumban a következő megfogalmazások (is) szerepelnek az államosított bankok feladatairól: „A vezető helyre behozott emberekkel csak hat hónapra köthető szerződés. Csak akkor maradhatnak helyükön, ha a rentabilitást biztosítják vagy legalábbis a nem rentábilis vállalatok helyzetét komolyan javítják", továbbá „... erősíteni kell a hitelek bonitásának ellenőrzését... Feltétlenül el kell érni, hogy az állami bankok rentábilisan, ráfizetés nélkül, sőt haszonnal dolgozzanak ...". A Bankszervező Bizottságnak az idézett dokumentumok értelmező és kiegészítő állásfoglalásában már a Nemzeti Bank szerepel végső soron mint „forgótőkét nyújtó" bank, de ugyanakkor a speciális bankok és az ügykörükbe tartozó ágazatok forgótőke ellátó szerepét is meghatározza a „közeljövőre". Az 1948-1949-es időszakban még nem az volt a beruházásfinanszírozás fő jellemzője, hogy beruházásokat csak ingyenesen, visszatérítési kötelezettség nélkül, költségvetési pénzforrásokból kell és lehet finanszírozni. Az ingyenesség gyakorlata és csak később megfogalmazott - lényegében 20 éven át fennmaradt - „elve" először csak az állami vállalatok az 1947. augusztus l-jével induló hároméves terv keretében elhatározott beruházásainál érvényesült. A tervberuházások körén kívül eső (akkor még a beruházások jelentős részét kitevő) fejlesztések finanszírozási forrásai közt a vállalatok saját pénzforrásai, bankhitelek és más kölcsönműveletek is szerepeltek. A tervezés körének kiszélesítése és a beruházásokra vonatkozó szabályok egy-két év alatt a „tervberuházások" számát és volumenét nagymértékben bővítették. Különösen az 1949 decemberében végrehajtott második ipar államosítás után a vállalatok nagy többségének beruházásai, köztük az egyenként kis öszszegű beruházások is tervberuházásnak minősültek, és így a finanszírozás ingyenessége általánossá vált. Kimaradták az „ingyenes" beruházási körből a mezőgazdasági termelő-, a kisipari és a földművesszövetkezetek. Ezeknél mind a saját források, mind a bankhitelek nemcsak megengedett, de meg is követelt finanszírozási pénzforrások maradtak. Az ekkor az Országos Szövetkezeti Hitelintézet keretében, később az MNB-nél végzett szövetkezetfinanszírozás mindvégig visszterhes és ilyenként 1968-ig a beruházási kölcsönök szinte egyedüli kategóriája maradt. (Az ingyenes beruházásoknak beruházási „hitelként", a visszterhesekének beruházási „kölcsönként" elnevezése és nyilvántartása e folyamat lényegét hoszszú időn át elfedte.) A PMKB működési körének meghatározása, majd e feladatkör módosítása sem követelte meg azt, hogy a devizagazdálkodás teljes folyamata - rövid átmeneti idő után - az MNB monopóliuma legyen. Ez is csak később alakult ki. Gazdaságilag, de még inkább politikai kihatásaiban fontos volt a banktevékenység szervezetének területi átalakítása. A „piacrendezés" megjelöléssel néhány hónap alatt végrehajtott - zömükben a vidéki bankszervezetet érintő - átszervezés. Ennek fő módszeréül a jogilag önálló pénzintézetek sorozatos fúzióját, az e 9y-egy bankpiacon működő legaktívabb bankokba történő beolvasztását és - egy fázissal később - a kerületi bankközpontok valamelyikéhez történő szer-
