Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

dezése szempontjából még hosszú ideig nem látszik nélkülözhetőnek a jegybank fokozott igénybevétele. Mivel e tőkeforrásból a gazdasági élet a jegybank leszámítási üzletágán és lombard hitelein keresztül meríthet, szükségesnek látszott az, hogy az adópengő alkalmazása ezekre az üzletágakra is kiterjesztessék. A Magyar Nemzeti Bank a hitelnyújtásainál ugyan már eddig is egyre szélesebb körben alkalmazta a pénzügyi kormányzattal egyetértésben a különböző valorizációs kikötéseket abból a célból, hogy a könnyelmű hiteligénybevételt fékezze, azonban a hitelelosztás közérdekű feladatának ellátását a sokféle valorizációs kikötés helyett - bár ezek fenntartása mellett is komoly érvek hozhatók fel -, célszerűbbnek látszott egy egységes valorizációs kulcs - az adópengő alapulvételével oly módon rendezni, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a kormány a termelési ágak teherbírásának gondos mérlegelése útján állapítsa meg, hogy az egyes termelési ágak a nyújtott hitel milyen hányadát fizessék vissza az adópengő jelzőszámának megfelelően átértékelt Öszszegben. Rátérve a rendelettervezet szakaszonkénti ismertetésére, az alábbiakra kívánok rámutatni: A rendelettervezet 1. §-a kimondja, hogy pénzkötelmeket adópengőben mint számolási értékben - is meg lehet határozni. A 2. § szerint - amint arról fentebb már említést tettem - pénzintézetnél az 1946. évi január hó 10. napján vagy azt követőn elhelyezett belföldi pénzértékre szóló takarék-, illetőleg folyószámlabetét és pénztárjegyet adópengőben meghatározottnak kell tekinteni, ha a betét elhelyezője a betételhelyezésnek ezt a módját választja és egyben az elhelyezés legalább 10 napi felmondás kikötésének elfogadása mellett történik. Más átértékelési kikötés mellett belföldi pénzértékre szóló betéteket elfogadni tilos. Ez a rendeletszakasz intézkedik a fentebb említett elvek szerint a más fennálló takarék- és folyószámlabetéteknek adópengőre szóló követeléssé való átalakításáról. A 3. § lényegbevágó intézkedése az, amely szerint az 1946. évi január hó 10. napjától kezdve a Magyar Nemzeti Bank-a rendelet 7. §-ában meghatározott esetektől eltekintve - csak adópengőre kiállított váltót fogadhat el leszámításra. Olyan követelésnél azonban, amely követelés tekintetében jogszabály átértékelést rendelt el, vagy az üzletkötő felek a Magyar Nemzeti Bank rendelkezéseinek figyelembevételével kötött megállapodással átértékelést kötettek ki, a Magyar Nemzeti Bank nem adópengőre szóló váltót is elfogadhat leszámításra. Ugyanezen intézkedések nyernek alkalmazást a kézizálogra folyósított lombardkölcsönök tekintetében is. A 4. § a pénzintézeteknek nyújt lehetőséget arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank adópengőre szóló és kamatozó zsírószámlájára lekötés nélkül befizetéseket teljesíthessenek legfeljebb olyan összeg erejéig, mint amennyivel a pénzintézet adópengőben meghatározott takarék-, illetőleg folyószámlabetéten alapuló tartozásai meghaladják a pénzintézet adópengőben meghatározott követeléseit. Lényeges intézkedés ennek a szakasznak az a rendelkezése, amely szerint az a többlet, amely a Magyar Nemzeti Bank üzleti eredményében az adópengő és a pengő között előállott értékkülönbözet következtében egyfelől a leszámítási és a kézizálog üzletben a tőkénél elért nyereség, másfelől a zsí-