Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

tartás egyensúlyának helyreállítását célozzák. Az ország gazdasági helyzetének konszolidálása terén további nagy fontosságú lépést jelentene az, ha lehetővé tennénk pénzköveteléseknek adópengőben való meghatározását. Ezt a célt kívánja szolgálni a mellékelten előterjesztett és pénzügyi életünk legkiválóbb tényezőivel letárgyalt kormányrendelet-tervezet. Nem szenved kétséget, hogy az emberi gazdálkodásban a termelés és fogyasztás különbözetének megtakarítása alakjában való tartalékolása volt mindenkor az a hajtóerő, amely a fejlődést a nagy létesítmények, az anyagi, sőt a szellemi jólét irányában előrevitte. Az inflációban is van bizonyos, azonban kény szer jellegű megtakarítás, mely a közfeladatok terhét észrevétlenül, de annál kegyetlenebb fogyasztási megszorítások árán vonja el a készpénzbirtokosok rendelkezése alól. Ennek az igazságtalan dézsmának a kárát legjobban az úgynevezett fix jövedelemmel bíró rétegek látják, tehát a munkások és a tisztviselők, legkevésbé pedig azok, akik az árszint folytonos eltolódását gyorsan tudják áthárítani, egyrészt azáltal, hogy árukészleteket vásárolnak, másrészt pedig azzal, hogy szolgáltatásaik ellenértékét állandóan emelik. Az inflációs tőkeképződésnek erről a könnyű, de természetesen igen veszélyes eszközéről csak oly mértékben mondhatunk le, amilyen mértékben annak alkalmazását az önkéntes megtakarítások - elsősorban tehát a hitelintézeteknél mutatkozó betétképződés - feleslegessé teszik. Hogy a jelenlegi helyzetben is van a társadalomban felesleges, fogyasztási javakkal nem fedezett vásárlóerő, azt bizonyítják azok a kóbortőkék, amelyek a spekulációt táplálják, a tiltott valutapiac kilengéseit fokozzák és a luxuscikkekben való hatalmas fogyasztást alimentálják. E fölösleges vásárlóerő nyilván azért helyezkedik el ezeken a területeken, mert nem talál biztonságos befektetési lehetőséget az egészséges termelőmunka irányában. Azt kellene tehát lehetővé tenni és biztosítani, hogy a gazdasági élében meglévő fölös vásárlóerő lehetőleg minél nagyobb mértékben betétek formájában csapódjék le és így a hitelelosztó szervezet rendelkezése alá kerüljön. A betétképződés előmozdításával egyben azt a célt is szolgáljuk, hogy a tőkék elosztásában, tehát a hitelnyújtásban is ésszerűség és gazdasági józanság érvényesüljön, a könnyelmű hiteligénybevételnek pedig egyszer s mindenkorra vége szakadjon. Ezt a célt szolgálja a most bemutatott rendelettervezetnek az az alapvető intézkedése, amely lehetővé teszi, hogy pénzintézetnél adópengő a szóló takarék-, illetőleg folyószámlabetétet lehessen elhelyezni. Az ilyen elhelyezés előfeltétele az, hogy a betét elhelyezője a betét elhelyezésének ezt a módját válassza és hogy az elhelyezés legalább 10 napig felmondás kikötésének elfogadása mellett történjék. A rendelettervezet szerint a régi takarékbetétek is ennek megfelelő módon adópengőre szóló betétekké alakulnak át. A folyószámlán alapuló követelések, szemben a takarókbetétekkel csak abban az esetben alakíttatnak át adópengőben meghatározott követeléssé, ha a folyószámla tulajdonosa az adópengőre való átalakítást írásban kívánja s egyben a 10 napi felmondáshoz hozzájárul. Bár a valorikus elhelyezési lehetőség folytán előálló betétnövekedést optimisztikusan ítélem meg, mégis kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy az így remélhető tőkeakkumuláció minden bizonnyal nem lesz elegendő a gazdasági élet részéről jelentkező óriási szükségletek kielégítésére. Ezeknek a szükségleteknek a fe-