Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
abban a struktúrájában, amely egyfelől az előző, másfelől a jelenlegi inflációs folyamat bekövetkezésére vezetett - lényegesen eltérő képpel találkozunk. Jelenlegi súlyos gazdasági helyzetünk legfontosabb megnyilvánulásaira, s azoknak inflációra vezető kihatásaira már fentebb utaltunk. A húszas évek inflációjának oka ezzel szemben: az államháztartás egyensúlyának hiánya és fizetési mérlegünk passzivitása volt. Hogy e részben, s elsősorban éppen az államháztartási egyensúly helyreállítása kérdésében a helyzet sokkal könynyebb volt, azt élénken igazolja az a megállapítás, hogy az 1940. év második felében, de még inkább az 1941. év első hat hónapjában erőteljesebb adóztatási intézkedésekkel a pénzügyi kormány elérte azt, hogy az államháztartás céljára a bank) egy sajtót nem kellett igénybe venni*. Bár ez a helyzet csak átmenetinek bizonyult, s hogy az újból fellépő deficit újabb pénzszaporítást tett szükségessé, az a kérdés lényegén nem változtat. S a lényeg az, hogy az alapvető gazdasági helyzet sokkal inkább lehetővé tette a kérdés gyökeres megoldását. Azt a lényeges előnyt, amelyet az összehasonlításnál az előző korszak javára meg kell állapítanunk, az áruellátás oldalán találjuk. 1924-ben, amikor a takarékkorona bevezetésére nálunk sor került, a háború előtti békeszínvonalat megközelítő, azt egyes vonatkozásokban felül is múló termelési és áruellátási helyzettel találkozunk. Mezőgazdasági termelésünk fokozatos évenkénti emelkedés után, már 1920-ban megközelíti a háború előtti évek hektárintenzitását, az állatállomány pedig, ugyancsak állandó, fokozatos emelkedés után 192324-ben kb. 10-20%-kal marad a háború előtti számok mögött, aminek oka azonban abban keresendő, hogy az ország határain kívülre jutott északi, keleti és déli területek legelői, termékei hiányoztak. Az 1923. évi, 3 millió pengőt meghaladó széntermelés felülmúlja az 1926-28. évi termelés átlagát. Erőteljes fejlődés mutatkozik az 1924-ig terjedő időszakban a gyáripar körében is. Az új gyárvállalatok száma mintegy 1000-rel emelkedik, ebből kb. 100 új gyárral a textil- és ruházati ipar körében találkozunk. Ez adatok világosan arra utalnak, hogy a megjavult termelési és áruellátási viszonyok a stabilizálás gazdasági előfeltételeit teremtették meg. A takarékkorona ennek előkészítője kívánt lenni addig is, amíg - az 1924 :X. t. c. indokolásához képest - a népszövetségi program végrehajtására sor kerülhetett. A takarékkoronában való számolás egyébként csak a jegyintézet különböző üzletágaiban volt kötelező - a gazdasági élet egyéb területein csak külön kikötés alapján került rá a sor. Azok a vérmes remények, amelyeket egyesek ennek bevezetéséhez fűztek, egyáltalán nem váltak be, s mindenképpen helytálló az a megállapítás*, hogy „a Nemzeti Bank működésének megkezdésével a takarékkorona éppen olyan észrevétlenül szűnt meg, mint amilyen jelentőség nélkül telt el rövid élete". Az aranypengő bevezetését 1931-ben a súlyos nemzetközi válság, a Népszövetség valutáris koncepciójának csődje s a pénz iránti bizalomnak ezzel együttjáró megingása tette szükségessé. Ez vezetett arra, hogy az aranypengő * Állami Jegyintézet jelentése az 1921-22. évről. * Dr. Iván Miklós: A koronától az aranypengőig. 50 1. Budapest, 1934.
