Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

a pénz-oldalon jelentkező betegségi tünetek valójában csak az előidéző gazdasági okok kiküszöbölésével gyógyíthatók meg véglegesen, de valamilyen szűkebb körre szorítkozó eseti beavatkozástól javulást remél: a tünetek enyhülését, a betegségi folyamat előrehaladási ütemének meglassítását. Ez a már fogalmilag is szerényebb célkitűzésű, korlátozott hatás elérésére beállított stabilizációs törekvés, a kérdést nem a gazdasági, hanem a pénzjogi oldaláról foghatja csak meg. A döntő kérdés e részben az, hogy ez a hatalmi szóval, az alapvető gazdasági előfeltételek megváltoztatása nélkül végbemenő jogtechnikai beavatkozás általában alkalmas-e a kívánt cél elérésére, s ha igen, úgy általa mennyi előnyre, s mily hátrányra számíthatunk. Mit hoz, s ezért mily árat fizetünk? Annak életbeléptetése mily módon befolyásolja az újjáépítés nagy érdekeit, a termelés felfokozását, az általános életszínvonal emelkedésének lehetőségeit? A szóban forgó megoldásra, amelynek életre hívása most az arra illetékesek körében megfontolás tárgyát képezi, a pénzelértéktelenedések messze visszanyúló történetében gyakran visszatérő gondolat: a vásárlóerejében romló pénznek egy számolási értékhez történő kapcsolása. A teljesítés ugyan továbbra is papírpengőben történne, de az időközi eltolódásoknak megfelelően valorizált értékben. A folyamatos pénzelértéktelenedés alatt keletkező pénztartozások a lerovás időpontja szerinti arany- vagy más értékállandónak tekintett számolási érték szerint telj esitendők. Pénzelméleti szempontból e rendszer bevezetése egyértelmű azzal, hogy a pénz értékmérő funkciója a fizetési eszköz funkciójától elválik. A pénz így teljesen megszűnik értékmérő lenni - amely funkciójának egy részét a gyakorlatban már amúgyis elvesztette - s ennek a feladatnak a betöltésére a jogszabály útján megállapított számolási érték lenne hivatott. Az itt érintett megoldást nemcsak az elméletből és a nemzetközi pénztörténet lapjairól ismerjük. A közelmúlt évtizedek során nálunk is két ízben történt kísérlet e rendszer bevezetésére. Az egyik volt az 1924-ben életre hívott takarékkorona - a másik az 1931. évben meghozott rendeletek által megteremtett aranypengő. Bár a Rendeletek Tárában az 1411/1924. M. E. sz., valamint a 4560 és 4600/1931. M. E. sz. rendeletek a számolási értékek bevezetése tárgyában rendelkeznek, az alább elmondandókhoz képest a pénzjogi szabályozások, gyakorlati kihatásai szempontjából, kísérletnél többnek nem nevezhetők. III. Bár önmagában véve a múltban szerzett tapasztalatok a jelenlegi problémák mikénti megoldását nem döntik el, azokból oly tanulságok meríthetők, amelyeket a végső elintézésnél mulasztás volna figyelmen kívül hagyni. Amikor itt elsősorban a tákarékkorona bevezetéséről emlékezünk meg, mindenekelőtt azokat a gazdasági viszonyokat kell figyelembe vennünk, amelyek az 1918-25. évi infláció során alakultak ki. Az akkori és a jelenlegi gazdasági helyzetnek rövid egybevetése egyébként is igen hasznosnak s a helyes következtetések levonása szempontjából mellőzhetetlenül szükségesnek is mutatkozik. Az infláció a gazdasági élet egyik betegségi tünete - de az előidéző okok igen különbözők lehetnek, aminthogy valójában a gazdasági életnek